Március 25-én 25 tanulóval keltünk útra, hogy felfedezhessük Erdély csodálatos tájait, megismerkedjünk nevezetességeivel. Első nap Bánffyhunyadon a református templom lelkésze mondott történelmi tájékoztatót a templomról és a közösségükről. Majd Korondra utaztunk és elfoglaltuk a szállásunkat. Szép, tiszta, modern szobákat kaptunk a Forrás panzióban. Ott volt az étkezés is, így még kényelmesebbé vált az ott tartózkodásunk. Este csatlakozott hozzánk Ravasz Árpád, aki idegenvezetőként kísért egész héten. Mesékkel, viccekkel, izgalmas, olykor megrázó történetekkel tette színesebbé a többórás barangolásunkat. Helyi lakosként igazán különleges élményeket, emlékeket osztott meg velünk, és sokat megtudtunk róla is. Szinte fel sem tűnt, hogy több órát ültünk a buszon, annyira magával ragadtak a történetei bennünket.
Szerdán felkerestük a Bözödújfalui víztározót, megismertük az elárasztott település történetét. Szívszorító érzés volt a házakat jelző kopjafák között sétálnunk. Szebbnél szebb tájakon jártunk, az idegenvezetőnk mindig megnevezte, melyik tájegység melyik részén. A közös éneklés (Himnusz) után, utunk tovább vezetett Kőrispatakra, ott kézműveskedtünk (szalmaangyalkát készítettünk).
A Szalmakalap múzeumban láttuk, hogyan varrják a kalapot, és mi mindent árul el a viselőjéről. A múzeum vezetője sok érdekes dolgot mesélt, majd elmentünk egy régi malomhoz, aztán a csodakúthoz (fizika ismeretek leleményes alkalmazása). Délután Fehéregyházán az emlékparkban Petőfinek a szabadságharcban töltött utolsó napjaira emlékeztünk. Az előadó itt is figyelmet felkeltően beszélt. Székelyderzs unitárius templomát megtekintve a díszítésben új színvilágot is megismertünk. Este a finom vacsora után kultúrműsorban volt részünk.
A harmadik nap délelőttje a korondi sétáké volt. Jártunk taplászműhelyben, szövészetben, kézműves lekvárokat, sajtokat, kenyeret kóstoltunk. A taplászműhelyben tanulóink aktívan bekapcsolódtak a bemutatóba, ügyesen válaszoltak a kérdésekre, majd bátran kipróbálták a mintanyomást. Délután Farkaslakán emlékeztünk Tamási Áronra, megkoszorúztuk a sírját, meglátogattuk a szülőházát és az ottani idegenvezetőtől hallottak alapján végigkövethettük életútját. Visszaérve a jó időben a panzió udvarán játszottunk.
Negyedik napunk első úticélja Csíksomlyó volt, bementünk a templomba, áhítatos csendben jártuk végig, figyelve a díszítéseket. Utána vidámabb helyszínre igyekeztünk: Csíkszentsimonyban üzemlátogatás volt a Csíki csipszgyárban (és sörgyárban). A pityóka útjának megismerése után, eléggé esős időben újabb kanyarokat véve a Gyimesekbe tartottunk az ezeréves határhoz. Ez Erdély legkeletibb határa volt annak idején. Meghallgattuk az ismertetőt és ázva-fázva indultunk haza. Szállásunkon kellemes meleg várt minket és újabb finom vacsora.
Következő nap a természeti csodáké volt. Reggel még elég kellemes időben indultunk Szovátára a Medve-tóhoz. Körbe is sétáltuk, lassan nyíló tavaszi virágok, madárcsicsergés kísérte utunkat. És ezután elindultunk a „télbe”. A Békás-szoros hűvöse a csepergő eső mellett sem zavart minket. A látvány mindenkit megigézett. Lélegzetelállító magas sziklák, rohanó, csobogó patak, a levegőben köröző madarak. Mind-mind egyedi élmény, talán mondhatni életre szóló. Majd jöttek az újabb kanyarok, és elértük az utolsó úti célunkat, a Gyilkos-tó partját. Itt aztán hideg volt a javából, a tó vize nagyrészt befagyva, a parkolónál hókupacok vártak minket. Meghallgattuk a tó legendáját, elkészült az utolsó kötelező fotó is, sétáltunk, nézelődtünk, aki akart, vásárolt is a kézműves standoknál, majd visszaindultunk. Kellemes viccekkel, mesékkel tarkított buszozás volt ez, közben minden eddig látott dologról beszéltünk. Árpi bácsi jókat kérdezett, a gyerekek jól válaszoltak, ami jelezte, hogy „maradt valami a szürkeállományban”. Ezen a látványban és kanyarokban bővelkedő napon is jól elfáradtunk. Idegenvezetőnk, Árpi bácsi elköszönt tőlünk, minden jót kívánt nekünk, és megdicsérte a csapatot. Figyelmes, empatikus idegenvezető volt, sokat tanultunk tőle. Kedvenc mondatát idézve: „ Jól jegyezd meg, mert otthon ilyet nem látsz!” Megjegyeztük. Az esti pakolás már az utazás végét jelezte, bár többen mondták, hogy maradnának még, jó volt itt.
A hatodik napon már csak hazafelé vettük az irányt, Király-hágón még tettünk egy rövid pihenőt, és kora délután megérkeztünk Mikepércsre. Gyorsan eltelt ez az idő, hasznosan is, és jó volt látni a sok jókedvű, mosolygós gyereket. Szép emléknek marad meg mindenkiben ez a kirándulás.
Pálinkás Antalné
