József Attila születésnapját ünnepelték a hunyadis diákok a Költészet napja tiszteletére rendezett szavalóversenyen április 15-én. Szabadon választott verssel 24 alsó tagozatos vett részt a rendezvényen. Az iskolai forduló előtt már az osztály közössége előtt megmérettettek a gyerekek, ott a társak döntöttek a továbbjutókról. Az iskolai fordulón 3 tagú, újságírókból álló zsűri előtt szerepeltek a gyerekek. Barna Attila, a zsűri elnöke megnyitó köszöntőjében elmondta, hogy ez az esemény inkább egy társasjáték, mintsem verseny. A játéknak is van nyertese és vesztese, de a legfontosabb, hogy mindenki jól érezze magát és élményekkel telve záruljon a rendezvény.
A két korcsoportban – 1.-2. és 3.-4. évfolyam- szereplő gyerekek a vers elhangzása után egy-egy méltató, elismerő dicséretet kaptak a zsűritől, a rendezvény szervezői pedig mindenkit ajándékkal jutalmaztak a felkészülésért. A rendezvényt ajándékokkal támogató cégek: P.M.R. Kft., DKV Debreceni Közlekedési Zrt., Csoki Max Magyarország Kft..
A zsűri által is magas színvonalúnak minősített versenyen nem volt könnyű feladat kiválasztani a legjobbakat. Az értékelésnél figyelembe vették a pontos szövegtudást, a vers gondolatiságának megfelelő átélését, a szép magyar beszédet, a korosztálynak megfelelő versválasztást. A zsűri elnöke, illetve Hreskó Anita és Uszó Ildikó újságírók oklevéllel és értékes ajándékokkal jutalmazták a helyezetteket.
1. – 2. évfolyam
I. Varga Eszter 2. a
II. Sipos Lili 1. b
III.Papp Ádám 1. a
Különdíj: Lakatos Emília Zsanna 2. b
3. – 4. évfolyam
I. Zsigó Aliz 4. a
II. Lukács Marcell 3. b
III. Varga Nóra 4. a
Különdíj. Veszelovszki László 3. b
Czirják Erika