Az idei tanév utolsó Ovisulis foglalkozása is befejeződött. Március 19-én a szokásos kis csapattal záródott a tanév utolsó foglalkozása. A képességfejlesztő foglalkozásunk zárásaként oklevéllel és éremmel kedveskedtünk az Ovisulis programunkban részt vevő gyerekeknek. A szülők a beiratkozással és a hitoktatással kapcsolatos kérdéseikre kaptak válaszokat, majd megköszönve a szülők és a gyerekek érdeklődését, bezártuk az Ovisulit. Természetesen jövőre ismét nagy szeretettel várjuk a nagycsoportos ovisokat és szüleiket, melynek időpontjáról értesíteni fogjuk az érintetteket. Addig is jó pihenést kívánunk az elkövetkező szünetekre, és nem utolsó sorban zökkenőmentes iskolakezdést kívánunk mindenkinek!
Feketéné Györfi Erika