2024. április 20-án hagyományainkhoz hűen a hatodikosok nagy részével Budapestre utaztunk. Célunk egy kellemes és hasznos program végrehajtása volt. A természettudományok iránti érdeklődés felkeltése játékos formában, látványos elemek segítségével. Ehhez kiváló helyszín a Csodák palotája és a Természettudományi Múzeum. Sok kísérlet, érdekes bemutató várt ránk, melyben tanulóink is aktívan részt vettek. A közös megismerés és játék jókedvűvé tette őket. A kalandozások után szép napsütéses időben átsétáltunk a Margithídon, majd a múzeumhoz utazásunk során láthattuk a Duna partján elhelyezkedő történelmi épületeket, hidakat, emlékműveket. A Természettudományi múzeum kiállítása mindig csodálkozásra készteti a látogatókat. Sok szép ásvány, kitömött állatok, termések, fafélék….itt is sok mindent ki lehetett próbálni, nem csak nézni. A látogatás után már csak az útravaló ennivalók beszerzése volt hátra, és élményekkel gazdagon hazavonatoztunk. Vidám, tartalmas nap állt mögöttünk. A felnőttek részérők nyugodtan mondhatom: jövőre visszatérünk.
Pálinkás Antalné