LEP, Vojtina bábszínház

Az 1. évfolyamosok június 4-én a Vojtina Bábszínház előadásában  Szerencsés János, avagy az ördög három aranyhajszála című mesét tekintették meg.

A bábelőadás a Pocsaji Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola színpadán került megtartásra. A történetet paravános bábos játékban keltették életre.

Egy szegénylegény  Szerencsés János, a király lányának a kezét akarta. A király csak akkor adja a lányát a Szerencsés Jánoshoz, ha a Szerencsés János az ördög fejének a tetejéről három aranyhajszálat elhoz. Elindult hát a Szerencsés János egyenesen a Pokol iránt. Hogy odaért-e? Hogy az ördögöt megtalálta-e? Hogy a fejéről a három aranyhajszálat elhozta-e? A gyerekek a darab végére megtudták.

Az előadás egyedisége volt, hogy duda, mandolin, kaval, kantale és egyéb különleges hangszerek kíséretében mutatták be.

A gyerekek néha szájtátva hallgatták az előadást, néha hangosan felkacagtak a jeleneteken. Még napok múlva is felidéztek egy-egy humoros mondatot.

A kicsik nagyon élvezték az előadást, köszönjük a lehetőséget!

Almásiné Szentjóbi Ildikó

DÖK-nap

Minden tanévben sor kerül a diákönkormányzati napra. Ebben a tanévben május 17-ét, pénteket jelöltük ki a megrendezésére.

Eredeti tervünk az volt, hogy a Vekeri-tóhoz túrázunk. A vihar, a sok eső azonban programváltozásra kényszerített bennünket. Inkább Sárándra tettünk egy kellemes sétát a biztonságos kerékpárúton. Közben alkalmunk nyílt arra, amire a rohanó hétköznapokon alig. Jót beszélgettünk.

Az iskolába visszatérve a gyerekek a tornateremben sportolhattak, kiütőzhettek. A legtöbben a mozgást választották. Mások társasjátékoztak, kártyáztak a termekben. De filmvetítést is kínáltunk programként a gyerekeknek. Jó volt együtt lenni, együtt játszani, beszélgetni a feszített tempójú munkás hétköznapok után.

Szarvasné Joó Anikó

A tavaszi Zánkai Erzsébet-tábor képkockái

Izgatottsággal és kíváncsisággal teli szemekkel érkeztek iskolánk nyolcadikos tanulói a debreceni vasútállomásra május 22-én, ugyanis Zánkára indultunk az Erzsébet-táborba. Hosszú út állt előttünk, igazi kihívás volt eljutni a Balaton-parti táborozóhelyre. A hosszú vonatút, átszállások, bőröndökkel megtett kilométerek ugyanakkor mégsem szegték senki kedvét, hanem kitartóan, jókedvűen tettük meg a Zánkáig vezető utat és közel kilenc óra múlva el is értük úticélunkat.

Az első nap nagy része bár utazással telt, bővelkedett játékban, humorban, jó hangulatban. Első utunk az étkezőbe vezetett, ahol elfogyaszthattuk a kései ebédünket. A majdnem egész napos hideg élelem után igazán jólesett a meleg étel, de a legjobban a csokis muffinnak örült a csapat. Ezután elfoglaltuk a szállást, a rózsaszínnel jelölt tábor-sziget mellett egy játszótér és egy játékszoba is várt bennünket, ahol többek között csocsózni és ping-pongozni is lehetett. Este felfedeztük a tábor főbb helyeit: büfé, bolt, étterem, játékszoba, színházi tér. Gyorsan eltelt az idő, 10 órakor pedig már lámpaoltás volt – a tábori szabályok szerint, de ez nem akadályozta a szobában akár hajnalig tartó beszélgetéseket.

A második nap reggelén éppen ezért nehezebb volt az ébredés, ettől függetlenül kíváncsian vártuk az előttünk álló programokat. Reggeli után kisvonattal utaztunk a Balaton-partra: nyári idő, napfény, jégkrém, gyönyörű kilátás – a legjobb napindító. A táborba már gyalog mentünk vissza, így kellően éhesen érkeztünk az ebédlőbe. Délután a Haditechnikai Parkot néztük meg, majd egy kis szabadidő után moziztunk is, vacsora után pedig egy koncerttel zárult a nap. A szállásunkhoz visszatérve ismét a beszélgetéseké és a játéké volt a főszerep, egészen tízóráig. Kellően elfáradtunk ezen a napon – és a másnapi korai ébresztő miatt is –, érdemes volt korán lefeküdni.

Pénteken kora reggel már csak az összecsomagolásra jutott idő, a gyors reggeli után már indultunk is a buszhoz. Ismét egy hosszú út állt előttünk, fáradtan, de élményekkel gazdagodva utaztunk haza. Az egyik tanulónknak köszönhetően az átszállások között egy rövid hegedűoktatásra is sor került, és a peronra szálló galambokat sem hagytuk éhesen. Az elmúlt napok eseményeit, élményeit, aranyköpéseit és a fáradtság ellen vívott harcainkat biztosan sokáig emlegetjük majd.

Kísérő pedagógusok: Kelemenné Hortobágyi Ilona, Kajatinné Csikai Krisztina, Pálinkás Antalné Judit és Papp Gréta

Papírgyűjtés

Ebben a tanévben másodjára került sor papírgyűjtésre április 19-én. A gyerekek immár felújított iskolánk udvarán gyűjtötték lelkesen a papírhulladékot. Valamennyien egy közös cél érdekében dolgoztak, hogy csökkentsék a környezetünkben levő hulladék mennyiségét. Egy tonna papírhulladék újra hasznosításával megmenthetünk 17 fát, megspórolhatunk 1360 liter vizet.

A papírhulladék-gyűjtési versenynek mindenki győztese, hiszen valamennyi gyermek örömére egy kültéri  pingpongasztalt vásárolt az iskola a gyűjtött papír árának felajánlásából. A döntés közösen, a szülők, pedagógusok és a tanulók egyetértésével született. Valamennyien felajánlották a gyűjtött pénzt, köztük a legtöbbet gyűjtő Karalyos  Róbert szülőnek külön köszönettel tartozunk  iskolánk támogatásáért.                

Az osztályok közötti versenyben az alábbi sorrend született:

  1. helyezett: 1.a
  2. helyezett: 1.b
  3. helyezett: 6.a

Mindhárom osztály külön pénzjutalomban is részesült, mellyel megköszönjük lelkes közreműködésüket! Jövőre, mindenki csatára fel! Tegyük együtt szórakoztatóvá az iskolai életet!

Szarvasné Joó Anikó

 

Székelyföldön jártunk

Májusban a magyar állam által támogatott Határtalanul pályázat keretében a derecskei és sárándi diákokkal közösen eljutottak Erdélybe hetedik osztályos tanulóink.

Szállást Farkaslakától néhány kilométerre egy erdőszéli, családias, rendkívül igényes panzióban kaptunk, ahol Fancsali Mihály és felesége, Mária nagy szeretettel látott vendégül bennünket. A gyerekek bepillantást nyertek a székelyek mindennapjaiba. Rácsodálkozhattak, hogy 500 km-re Mikepércstől élnek testvéreink, székely magyarok, akik magyarul beszélnek, gondolkodnak. Ugyanazokat az ételeket főzik, ugyanazt a zenét szeretik, mint mi. Közös a kultúránk.

A gyerekeknek megadatott, hogy láthassák Erdély kincseit. Megtekinthették Kalotaszeg fővárosának, Bánffyhunyadnak református templomát, amely 1600 ott élő magyar otthona. A híres csíksomlyói templomot, ahova százezrek zarándokolnak évente. Gyimesben az ezeréves határt a Tatros folyónál és az Árpád-vonalat, a második világháború emlékét. Bözödújfalu emlékhelyét, amelyet elárasztott a kommunista diktatúra, hogy ne maradjon meg még az emléke sem annak a helynek, ahol 1940-ben összegyűltek a székelyek, amikor visszakaptuk Észak-Erdélyt. Jártak Fehéregyházán, ahol utoljára látták Petőfit 1849-ben. Körbe sétálták a sós vizű Medve-tavat Szovátán. Kőrispatakon a szalmamúzeumban Szőcs Lajos házigazda bemutatta a szalmakalap készítésének ősi fortélyait. A malomban végig vezették őket a „búza útján”. Székelyderzsen, az unitárius vártemplomban 600 éves freskó mesélte el nekik Szent László történetét, amikor Szent László megmenti a magyar lányt a kun karmaiból. Korondon ebédre házi kenyér, házi sajtok, házi lekvár, gyógytea és igazi helyi finomságok várták őket. Olyan ízek, amelyeket nálunk már rég elfelejtettünk. Régi mesterségekkel ismerkedhettek meg, pl. taplásszal. Előttük szőtt Zsuzsika néni a szövőszékén, majd megkóstolhatták az előttük sülő kürtőskalácsot. Korondon igazi vásári hangulatban is részük lehetett. A nárciszréten hatalmas nárciszmező fogadta őket, sőt mellette faszénégetést is láthattak. De jutott idő sportversenyekre is. Tiszteletüket tehették Farkaslakán, Tamási Áron szülőházánál és sírhelyénél. Ellátogattak a csíki csipszgyárba, ahonnan egy-egy zacskó csipsszel tértek haza. Folklóresten vettek részt, ahol több százan énekelték együtt, hogy „egy vérből valók vagyunk”.

A gyerekek Székelyföldről élményekkel gazdagon térhettek haza. Lehet, hogy még nem értik, hogy később tudatosul bennük, mit jelent összetartozni, magyarnak lenni. De ők legalább már nem úgy nőnek föl, hogy még csak nem is hallanak 100 éve elszakított testvéreinkről.

Szarvasné Joó Anikó

 

Anyák napi készülődés

Április 29-én a közelgő anyák napjára készültünk az alsó tagozatos napközis diákokkal. Ebéd után az udvaron közös énekléssel hangolódtunk a kézműves foglalkozásra. Az Orgona ága… kezdetű dal Kiss Éva tanárnő segítségével hangzott el. Ezután mindenki megtudta, milyen meglepetéssel készülhet édesanyjának, nagymamájának. Az elsős diákok hurkapálcás szívecskét készítettek, a másodikosok színes-szalagos ajándékdobozokon dolgoztak, amelybe mindenféle apró „kincset” rejtettek. A harmadik és negyedik osztályosok képeslapot színeztek-ragasztottak, amelybe kedves üzeneteket, ünnepi gondolatokat írtak. A nap izgatottsággal telt meg, mindenki igyekezett a lehető legszebb ajándékokat elkészíteni. Hétvégére így mindannyian szeretettel és hálával a szívükben, saját készítésű ajándékkal lephette meg az ünnepelteket.

Papp Gréta

Agymenők

Március 27-én és április 24-én  került sor  az Agymenők tehetséggondozó programunk  tavaszi foglalkozásaira, melynek a “Fejtörők, rejtvények”  címet adtuk.  Mindkét délutánon a logikus gondolkodáson , a csavaros  észjáráson na meg persze a csapatmunkán volt a hangsúly. A gyerekek megtanulták a sudoku alapjait, kipróbálhatták mennyire jó a térlátásuk, vagy  tudják-e milyen állat a tapír?

Számos rejtvényt megfejtve gazdagodott a szókincsük, gyarapították a szinonima szótárukat és gyakorolták a csapatban való közös munkát. A versenyszellem hajtotta őket, hiszen a foglalkozások végén mindig  kiderült ki lett a csapatok között a legjobb. Észre sem vették, hogy miközben jól érezték magukat rengeteg feladatot megoldottak, közösen gondolkodtak és sok mindent tanultak. Lelkesen várják a májusi folytatást!

Pálfi Judit

Összetartozásunk napja

2024. június 4-én iskolai ünnepség keretében megemlékeztünk a trianoni tragédiáról. A műsort a 7.a osztály tanulói adták.

Június 4-e a nemzeti összetartozás napja, nemzeti emléknap. A magyar országgyűlés 2010-ben nyilvánította a trianoni tragédiára emlékezve június 4-ét a nemzeti összetartozás napjává. Kimondta: a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek.

Kérdezhetnénk, miért beszélünk egyáltalán róla, hiszen 100 év telt el azóta. Miért van erre szükség? A II.világháború óta agyonhallgatták a nemzetünket ért tragédiát, hallgattak határon kívül rekedt testvéreinkről. A Kádár-rendszer félt a nemzeti érzéstől, hiszen ez kovácsolta eggyé nemzetünket 1956-ban. Ideje a „kizökkent időt helyre tolni”.

A trianoni békeszerződés magyar történelem legsúlyosabb tehertétele volt. Az Osztrák–Magyar Monarchia – amelynek Magyarország is része volt – az első világháborút elvesztette. A békeszerződés eredményeképpen a Magyar Királyság elveszítette területének több mint kétharmadát:

Erdélyt Romániához csatolták, (1,5 millió magyart)

Felvidéket, Kárpátalját Csehszlovákiához. (1 millió magyart)

Bánát, Bácska, Muraköz, Dél-Baranya, Szerémség, Horvátország a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz került. (fél millió magyar)

Őrvidéket Ausztriához csatolták. (26 ezer magyart)

Magyarország területe 282 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre csökkent. Lakossága 18,2 millióról 7,6 millióra. 3,3 millió magyar került határon kívülre. A magyarság 1/3-a került szülőföldjén kisebbségbe. Az elcsatolt területek fele színmagyar település volt. Magyarok milliói kerültek román, jugoszláv vagy csehszlovák uralom alá. Mintha iskolánk 300 tanulójának egy harmadát, 100 gyereket kizárnánk, hogy nem tartoznak közénk, nem járhatnának ide.    

Amíg a magyarságban megvan az összetartozás tudata, az egymásért érzett felelősség, az önző egyéni érdekek és az anyagi javak hajszolása helyett, addig ez a nemzet erősödik. A történelem során minden nagy ellenfelet, amely legyőzött bennünket, túléltünk. Ha nem tiporjuk sárba, nem felejtjük el a múltunkat, erőt meríthetünk, tanulhatunk belőle.

A történelmet megváltoztatni nem tudjuk. De emlékeznünk kell, hogy a múltunkat ne feledjük. Mert aki nem ismeri és nem becsüli meg a múltját, annak nincs jövője.

Szarvasné Joó Anikó

Ismét a legsikeresebbek

Intézményünkben kiemelt szerepet kap az angol nyelv oktatása. Nagyon fontos számunkra, hogy diákjaink használható nyelvtudásra tegyenek szert és mindezt úgy, hogy motiváltak maradjanak a nyelvtanulás folyamatában.

Így nagy örömmel vettük, minkor a tankerület meghívott bennünket, angol nyelvtanárokat, hogy egy továbbképzés ( workshop ) keretén belül megismerkedjünk annak a nyelvtanulást segítő digitális applikációnak a használatával, mely segítségével a gyerekek igazi élményszerű tanulásban részesülhetnek. A neve: KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modul ( KRÉTA IFM ). Ehhez az applikációhoz minden diák térítésmentesen hozzáfér és játékos, érdekes feladatok segítségével biztosítja számukra a nyelvi kompetenciák fejlesztését. Több ezer leckét bocsát a rendelkezésünkre az alapfoktól felsőfokig a mai gyerekek érdeklődési köréhez igazított témakörökkel.

Mi nagy lelkesedéssel kapcsolódtunk be az applikáció használatába és felső tagozatos diákjaink megkedvelték és előszeretettel használják a tanórákon ( rendszeresen kapnak a modulon keresztül feladatokat )  de önállóan is tevékenykednek benne a saját mobiltelefonjukról.

Ennek köszönhetően a tankerületünkben a mi iskolánk nyerte el a „Taníts a KRÉTA IFM -mel!”elnevezésű versenyben az előkelő első helyezést, melynek értelmében a mikepércsi gyerekek használták a legtöbbet és a legsikeresebben ezt a applikációt.

Kovács Judit

Nyári ügyelet

Kedves Szülők!

A nyári szünetben elérhetnek minden az alábbi módokon:

  • személyesen az alábbi napokon van lehetőségük iskolánkban hivatalos ügyek intézésére:

2024. július 10. (szerda) – 9:00 és 13:00 óra között.
2024. július 24. (szerda) – 9:00 és 13:00 óra között.
2024. augusztus 7. (szerda) – 9:00 és 13:00 óra között.
2024. augusztus 21. (szerda) – 9:00 és 13:00 óra között

  • elektronikusan a mikepercsihunyadi@gmail.com e-mail címen.

Kellemes pihenést kívánunk mindenkinek!

Az iskola vezetősége