Izgatottsággal és kíváncsisággal teli szemekkel érkeztek iskolánk nyolcadikos tanulói a debreceni vasútállomásra május 22-én, ugyanis Zánkára indultunk az Erzsébet-táborba. Hosszú út állt előttünk, igazi kihívás volt eljutni a Balaton-parti táborozóhelyre. A hosszú vonatút, átszállások, bőröndökkel megtett kilométerek ugyanakkor mégsem szegték senki kedvét, hanem kitartóan, jókedvűen tettük meg a Zánkáig vezető utat és közel kilenc óra múlva el is értük úticélunkat.

Az első nap nagy része bár utazással telt, bővelkedett játékban, humorban, jó hangulatban. Első utunk az étkezőbe vezetett, ahol elfogyaszthattuk a kései ebédünket. A majdnem egész napos hideg élelem után igazán jólesett a meleg étel, de a legjobban a csokis muffinnak örült a csapat. Ezután elfoglaltuk a szállást, a rózsaszínnel jelölt tábor-sziget mellett egy játszótér és egy játékszoba is várt bennünket, ahol többek között csocsózni és ping-pongozni is lehetett. Este felfedeztük a tábor főbb helyeit: büfé, bolt, étterem, játékszoba, színházi tér. Gyorsan eltelt az idő, 10 órakor pedig már lámpaoltás volt – a tábori szabályok szerint, de ez nem akadályozta a szobában akár hajnalig tartó beszélgetéseket.

A második nap reggelén éppen ezért nehezebb volt az ébredés, ettől függetlenül kíváncsian vártuk az előttünk álló programokat. Reggeli után kisvonattal utaztunk a Balaton-partra: nyári idő, napfény, jégkrém, gyönyörű kilátás – a legjobb napindító. A táborba már gyalog mentünk vissza, így kellően éhesen érkeztünk az ebédlőbe. Délután a Haditechnikai Parkot néztük meg, majd egy kis szabadidő után moziztunk is, vacsora után pedig egy koncerttel zárult a nap. A szállásunkhoz visszatérve ismét a beszélgetéseké és a játéké volt a főszerep, egészen tízóráig. Kellően elfáradtunk ezen a napon – és a másnapi korai ébresztő miatt is –, érdemes volt korán lefeküdni.

Pénteken kora reggel már csak az összecsomagolásra jutott idő, a gyors reggeli után már indultunk is a buszhoz. Ismét egy hosszú út állt előttünk, fáradtan, de élményekkel gazdagodva utaztunk haza. Az egyik tanulónknak köszönhetően az átszállások között egy rövid hegedűoktatásra is sor került, és a peronra szálló galambokat sem hagytuk éhesen. Az elmúlt napok eseményeit, élményeit, aranyköpéseit és a fáradtság ellen vívott harcainkat biztosan sokáig emlegetjük majd.

Kísérő pedagógusok: Kelemenné Hortobágyi Ilona, Kajatinné Csikai Krisztina, Pálinkás Antalné Judit és Papp Gréta

Májusban a magyar állam által támogatott Határtalanul pályázat keretében a derecskei és sárándi diákokkal közösen eljutottak Erdélybe hetedik osztályos tanulóink.

Szállást Farkaslakától néhány kilométerre egy erdőszéli, családias, rendkívül igényes panzióban kaptunk, ahol Fancsali Mihály és felesége, Mária nagy szeretettel látott vendégül bennünket. A gyerekek bepillantást nyertek a székelyek mindennapjaiba. Rácsodálkozhattak, hogy 500 km-re Mikepércstől élnek testvéreink, székely magyarok, akik magyarul beszélnek, gondolkodnak. Ugyanazokat az ételeket főzik, ugyanazt a zenét szeretik, mint mi. Közös a kultúránk.

A gyerekeknek megadatott, hogy láthassák Erdély kincseit. Megtekinthették Kalotaszeg fővárosának, Bánffyhunyadnak református templomát, amely 1600 ott élő magyar otthona. A híres csíksomlyói templomot, ahova százezrek zarándokolnak évente. Gyimesben az ezeréves határt a Tatros folyónál és az Árpád-vonalat, a második világháború emlékét. Bözödújfalu emlékhelyét, amelyet elárasztott a kommunista diktatúra, hogy ne maradjon meg még az emléke sem annak a helynek, ahol 1940-ben összegyűltek a székelyek, amikor visszakaptuk Észak-Erdélyt. Jártak Fehéregyházán, ahol utoljára látták Petőfit 1849-ben. Körbe sétálták a sós vizű Medve-tavat Szovátán. Kőrispatakon a szalmamúzeumban Szőcs Lajos házigazda bemutatta a szalmakalap készítésének ősi fortélyait. A malomban végig vezették őket a „búza útján”. Székelyderzsen, az unitárius vártemplomban 600 éves freskó mesélte el nekik Szent László történetét, amikor Szent László megmenti a magyar lányt a kun karmaiból. Korondon ebédre házi kenyér, házi sajtok, házi lekvár, gyógytea és igazi helyi finomságok várták őket. Olyan ízek, amelyeket nálunk már rég elfelejtettünk. Régi mesterségekkel ismerkedhettek meg, pl. taplásszal. Előttük szőtt Zsuzsika néni a szövőszékén, majd megkóstolhatták az előttük sülő kürtőskalácsot. Korondon igazi vásári hangulatban is részük lehetett. A nárciszréten hatalmas nárciszmező fogadta őket, sőt mellette faszénégetést is láthattak. De jutott idő sportversenyekre is. Tiszteletüket tehették Farkaslakán, Tamási Áron szülőházánál és sírhelyénél. Ellátogattak a csíki csipszgyárba, ahonnan egy-egy zacskó csipsszel tértek haza. Folklóresten vettek részt, ahol több százan énekelték együtt, hogy „egy vérből valók vagyunk”.

A gyerekek Székelyföldről élményekkel gazdagon térhettek haza. Lehet, hogy még nem értik, hogy később tudatosul bennük, mit jelent összetartozni, magyarnak lenni. De ők legalább már nem úgy nőnek föl, hogy még csak nem is hallanak 100 éve elszakított testvéreinkről.

Szarvasné Joó Anikó