Ökoskodó

Iskolánk ebben a tanévben is részt vett a hajdúböszörményi Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium és a megyei Agrárgazdasági Kamara támogatásával meghirdetett “Ökoskodó komplex vetélkedő a fenntartható fejlődését” elnevezésű levelezős versenyén. A verseny négy írásos fordulóból és a döntőből állt volna. A döntőbe a legjobb hat csapat került volna be, az írásos forduló eredményei alapján. A koronavírus miatt március 16-tól digitális oktatás valósult meg. A verseny szervezői a versenykiírás módosítása mellett döntöttek és a beérkezett versenyfeladatok megoldásainak pontszámai alapján hirdettek eredményt. Több mint 50 csapat, 270 gyerek jelentkezett a versenyre. A népes mezőnyben a második helyet szerezte meg az iskola „Nevenincs” csapata. Csapattagok: Besenyei Barbara, Fekete Anna Lili, Lovász Nóra, Sarkadi Melissza. A lányok szabadidőjüket nem kímélve hónapról hónapra igyekeztek a feladatokat megoldani. Mezőgazdaság, vadászat, matematika, művészetek és még számos tudományág ismeretanyagába nyertek bepillantást a verseny folyamán. Köszönöm a lányok munkáját, a szülők segítségét. Köszönöm pedagógus társaim munkáját is, komplex versenyként ez az eredmény az ő mindennapos munkájuknak is köszönhető.

Kelemenné Hortobágyi Ilona
felkészítő pedagógus