December 10-én iskolánk 39 felsős diákjával látogattunk el a Csokonai Színházba,
Debrecenbe. Szabó Magda klasszikus meséjére, a Tündér Lala színpadi adaptációjára
érkeztünk, amely mindenkit lenyűgözött látványvilágával és elgondolkodtató történetével.
A darab egy varázslatos tündérbirodalomba repített bennünket, ahol a békés mindennapok hirtelen veszélybe kerültek. A történet középpontjában Tündér Lala állt, aki nem egyszerűen a tündérkirálynő fia volt, hanem egy különleges lélek, aki emberszívvel született. Ez a mássága nemcsak viselkedésében, hanem döntéseiben is megmutatkozott, és egy ponton az egész birodalmat veszélybe sodorta.
A mese egyik fontos szereplője a bosszúszomjas Aterpater volt, aki a varázserejét arra
használta, hogy megnehezítse Írisz királynő életét. A színdarab során a konfliktusok
kibontakoztak, és a szereplők saját döntéseikkel próbálták helyreállítani a világuk
harmóniáját. Izgalmas kalandoknak lehettünk tanúi, miközben a darab mélyebb üzeneteket is hordozott az elfogadásról, a szeretetről és a felelősségvállalásról.
A színészek játéka, a díszlet és a zenék harmóniája lenyűgözte a diákokat. A látványvilág
olyan varázslatos volt, hogy a közönség teljesen belemerült Tündérország mesevilágába.
Köszönjük ezt a varázslatos délutánt, izgatottan és kíváncsian várjuk a következő előadást!
Kísérő pedagógusok: Kajatinné Csikai Krisztina, Papp Gréta és Szarvasné Joó Anikó
Papp Gréta