A 2023-24-es tanév őszén hirdetették meg a vármegyei szintű Értékes Hajdú-Bihar-Vármegyénk elnevezésű vetélkedőt. A versenyre 94 általános iskolai csapat nevezett, köztük mi is a Mikecsikágói Értékörzőkkel. A verseny több fordulóból állt. Az elődöntőből 25 csapat jutott tovább a középdöntőbe. Az elő- és középdöntő feladatainak megoldásához a Települési és Vármegyei Értéktárban szereplő értékeket, a Magyar Értéktárban lévő kiemelkedő nemzeti értékeket, a Hungarikumok Gyűjteményében lévő hungarikumokat kellett számba vennünk. A feladatlapok megoldása mellett az elődöntő feladatai között a Debreceni páros kolbászról kellett egy mesét írni, a középdöntőben egy helyi értéket kellett kiválasztanunk, melyet javasolnánk a Települési Értéktárba. Választásunk a BeJa sajtra esett.

A feladatok megoldása sok időt vett igénybe, de megérte, mert mindamellett, hogy rengeteg kinccsel lettünk gazdagabbak a döntőbe is bejutottunk. A döntőt 2024. április 22-én rendezték meg Debrecenben a Vármegyeháza Árpád termében. Előzetes feladatként kaptuk, hogy egy kevésbé ismert Hungarikumot mutassunk be. Kabay János munkásságát választottuk. Kabay János a magyarországi morfingyártás atyja volt. A világ összes gyógyszergyárában a mai napig az ipari „morfingyártás magyar atyjának” módszerével állítják elő száraz mákszalmából az orvoslásban elengedhetetlen alapanyagot képező morfint, mely a fájdalomcsillapításban elengedhetetlen.

A szoros versenyben a legjobb nyolc csapat közül 3. helyen végeztünk. Csapattagok: Dobrán Attila, Makó Balázs, Makó Éva és Rácz Bendegúz.

A mesét és az általunk javasolt helyi értékről szóló munkánkat lentebb olvashatják.

Kelemenné Hortobágyi Ilona
felkészítő pedagógus

A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása, indokolás az értéktárba történő felvétel mellett (minimum 10, maximum 15 mondat):

BeJa Sajt

Javasoljuk a Mikepércs települési értéktárba történő felvételre a BeJa sajtotokat, amelyek egy Mikepércsen élő házaspár által készített házi sajtok. Keresztneveiknek (Bea és Jani) kezdőbetűiből alkották meg a nevet. Saját maguk által tartott szarvasmarhák frissen lefejt tejéből állítják elő termékeiket. A szarvasmarhákat régi, hagyományos módon tartják. Nyáron kint legeltetik a mezőn a jószágokat, télen karámban tartják. A téli takarmányt igyekeznek saját maguk előállítani. A sajtokat csak a frissen lefejt reggeli tejből készítik, mert annak zsírtartalma magasabb és íze aromásabb. Az esti fejésből származó tejből túrót készítenek. Oltóanyagot használnak, majd kultúrát adnak a készülő sajthoz, mely meghatározza annak ízvilágát. Készítenek lilahagymás, köményes, kapros, sonkás, chilis és parenyica sajtot is. A hűtést az adott sajtnak megfelelő hőmérsékleten végzik és közben meghatározott időnként forgatják a sajtokat. Sajtjaik egyedi ízvilággal rendelkeznek, mely a régi hagyományos állattartásnak, legeltetésnek is köszönhető. Különös gonddal készített házi sajtjaikat megvásárolhatjuk a községi piacon is. Példaértékű munkát végeznek. Régi letűnt világ egy darabkája nyílik meg előttünk, ha ellátogatunk hozzájuk.

A Debreceni páros kolbász páratlan története

Még suhanc vótam, amikor kezdődött a meggazdagodásom. Azóta a Hanza-szövetség városaitól Anatóliáig ismert a debreceni párosom.

Az úgy vót, hogy az egész heti aratásban annyira elfáradtam, hogy az egyik szekérre ledőlve mély álomra szenderültem. Senki nem foglalkozott velem, arra ébredtem, hogy hatalmas sivítozás, jajjveszékelés van körülöttem. Hát látom ám, temérdek vágásra hajtott marha vágtat szanaszét a vásár minden portékáját felrúgva-döntve. Igen, mert a debreceni nagypiacra érkeztem… . Elékaptam hosszigfuruglámat, – mellyel az aratásnál estebéd közben szórakoztattam a népet, mert annyira szegény vótam, hogy a kis elemózsiám hamar megettem, – és ijjedtemben megfújtam. Erre az összes marha megtorpant. Azon nyomban fújni kezdtem kedvenc mezőföldi dalomnak második strófáját: „Sajnálom ökrömet, vas járomszögemet, sej, cifra ösztökémet, barna szeretőmet.” A vásárosok kihasználták az állatok riadását, azonnal összefogták az összes marhát.

A jutalmam sem maradt el: kaptam fizetségül friss marhahúst és haza is fuvaroztak. Hanem nagyanyám nagyon mérges volt, azért is, mert eltűntem, azért is, mert felhívtam magamra a figyelmet. Azt mondta, tegyem oda a marhahúst, ahova akarom… . Zavarodottságomban olyat tettem, amit még soha: a disznóvágásból kimaradt eszközöket és egyebeket kiloptam nagyanyámtól és titokban az így szerzett maradék bélbe kis kolbászkákat töltöttem kevés szalonnával, megfűszerezve sóval, borssal, fokhagymával, köménnyel, sok pirospaprikával. Becsempésztem a füstölőbe a többi kolbász mellé, időben ki is vettem onnan.

Hanem a lelkiismeretem nem hagyott nyugodni a lopás miatt, bár nagyanyám semmi jelét nem mutatta, hogy rájött vóna. Így az első adandó alkalommal elindultam Debrecenbe a Nagytemplom előtt álló koldusokhoz, őket akartam megvendégelni kis kolbászkáimmal. Épp akkor lépett ki a püspök a főistentiszteletről, övé lett a legszebb páros kolbász.

Még aznap este jött egy üzenet nagyanyámhoz: adjon engem szolgálatba a püspöki palota konyhájára, mert ilyen finom húsfélét még sose evett a Főtiszteletű úr. Így történt, hogy nevet kapott az én vásári zenés húsom a lopott fűszerekkel és híre, íze elterjedt mindenfelé. Aki nem hiszi, járjon utána!