verseny kategória bejegyzései

Kitti megálmodta és megnyerte „Élmények a Debreceni Állatkertben és Vidámparkban”

A járványhelyzet és az akkori zárva tartás ellenére 2021 áprilisában az ország egyetlen vidámparkja szeretett volna segíteni a tanulóknak feleleveníteni az előző tanévekben vagy a szünidőben megélt vidámparki élményeiket, ezért rajzpályázatot hirdetett “Álmaim vidámparkja ” címmel. Az alkotások témája kötetlen volt: a gyerekek által kitalált fejlesztési ötletek, a fantázia szülte vagy már létező kedvenc játékelem ábrázolása.  Pálfi Kitti, osztályunk tanulója ez utóbbit vetette papírra egy gyönyörű színes, filctollal készített alkotás formájában.

A pályamunkák közül szakmai zsűri az övét találta a legszebbnek, így Kitti az egész osztály számára az ingyenes és korlátlan vidámparki kalandok mellett csoportos állatkerti látogatást és szakvezetést nyert.

Végre eljött a jó idő és élhettünk a lehetőséggel. Köszönjük szépen, Kitti! Egy életre szóló élményt kapott Tőled az egész osztály! Szintén nagyon szépen köszönjük felkészítő tanárának, Kovács Szilviának!

Kovács Judit

Nagyítóval és távcsővel a természetért

Ebben a tanévben is részt vettünk a   Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és a Természettár  “Nagyítóval és távcsővel a természetért” című versenyén. A kétfordulós versenyre 101 csapat nevezett. A feladatlapok megoldásával összesen 235 pontot lehetett szerezni. Az első feladatlap helyes megoldásáért 102, a második feladatlapért 113 és a kreatív feladatért 20 pontot szerezhettek a csapatok. A feladatok megoldása során megismerkedtünk Magyarország állat- és növényvilágával, a Hortobágyi Nemzeti Park jellegzetes élőlényeivel. A feladatok nem voltak könnyűek, sok kutató munkát igényeltek. Szerencsére ez nem szegte csapatunk kedvét, és szorgalmasan keresték a megoldásokat. A második forduló feladatlapját összesen 79 csapat oldotta meg. Ebből a mezőnyből iskolánk Csudacsaj és a Csudafiúk elnevezésű csapata a 6. helyen végzett 223 ponttal. A döntőbe az első öt csapat került. Egyetlen ponttal maradtunk le a döntőbe jutásról. Bár igaz, a versenyeket pontokban mérik, de az a tanulás, az a sok kellemesen együtt eltöltött idő, a megszerzett tudásanyag a miénk marad örökre és ez itt a legfontosabb. Csapattagok: Makó Éva, Makó Balázs, Rácz Bendegúz

Kelemenné Hortobágyi Ilona
felkészítő pedagógus

 

Zrínyi Ilona Matematikaverseny

Ebben a tanévben is a saját iskolájukban írták meg  a Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei fordulóját a résztvevő tanulók 2022. március 7-én. A verseny két fordulóból áll: egy megyei/körzeti részből és egy országos döntőből. A feladatokban 5 (A, B, C, D, E) válasz közül kell kiválasztani az egy helyes választ és azt egy kódlapra átírni. A 2–4. osztályosoknak 25 feladatot 60 perc, az 5. és 6. osztályosoknak 25 feladatot 75 perc alatt kell megoldani. A verseny elsődleges célja a matematika népszerűsítése. Az összeállított feladatsorokkal elsősorban a tanulók logikus gondolkodása mérhető. Iskolánk 12 tanulója (8 alsós, 4 felsős) vett részt a versenyen, akik a többfordulós online gyakorló feladatsorokat is megoldották.

A harmadikosok felkészítő tanára Almásiné Szentjóbi Ildikó, a negyedikeseké Holczerné Bodnár Adél Emma, az ötödikes tanulóé Pálinkás Antalné, a hatodikosoké Kajatinné Csikai Krisztina tanárnő volt.

Büszkék lehetünk tanítványainkra, hiszen 6 tanuló (4 alsós, 2 felsős) kimagasló teljesítményt nyújtott.

Legeredményesebb tanulónk Lénárt László, 3. évfolyamos tanulónk lett, aki 258 indulóból a 24. helyezést érte el.

Almásiné Szentjóbi Ildikó

Nőként a világért

Iskolánk felső tagozatos diákjai közül 7 csapat is nevezett a Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Nőként a világért elnevezésű versenyére. A verseny célja a korukat megelőző, kiemelkedő tehetséggel, értelemmel bíró nők munkásságának megismerése, továbbá a társadalomban betöltött szerepük fontosságának hangsúlyozása. Az első fordulóban az űrhajózás történetébe, azon belül is a női űrhajósok munkásságába nyertünk bepillantást. A verseny második fordulójának feladata egy videó készítése volt, melynek témája: A lányok motiválása az űrhajós szakma felé – Hogyan motiválnád a lányokat, hogy ezt a területet válasszák? Az I. korcsoportban iskolánk Űrutazók csapata a 2. helyet szerezte meg. Csapattagok: Grecskó Tímea, Makó Éva, Reményi Zsuzsa. Szívből gratulálok az elért helyezéshez.

“Próbáld megérteni, hogy ki vagy és mit akarsz csinálni;
ne félj elindulni ezen az úton, és megtenni, amit csak kell,
és dolgozz annyit, amennyire csak kell, hogy ezt elérd. ” /Sally K. Ride/

Kelemenné Hortobágyi Ilona

„Helló, Erdő!” rajzpályázat

A Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Jane Goodall Intézet, és a  KÖVET Egyesület által meghirdetett „Helló, Erdő!” rajzpályázatra  16 település 30 intézménye 233 alkotással pályázott. Nagy Mira 7. b osztályos tanuló „Ne csak az élményt, hanem a szemetet is vidd magaddal!” című alkotásával korcsoportjában első helyezést ért el.

 A díjátadó ünnepségen a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában Kathiné Juhász Ildikó, a Kamara vidéki alelnöke, egyben a Hajdúböszörményi Területi Szervezet elnöke, és Kádár András, a Jane Goodall Intézet főtitkára köszöntötte a résztvevőket, aki kiemelte, hogy a  beérkezett rajzokon jól látszik, hogy a gyerekek számára milyen fontos a környezetük, és hogy milyen öntevékeny ötleteik vannak arra, hogy megvédjék a természetet, a növényeket, az állatokat.

A rajzpályázat díjazottai:

3-6 év:

1.helyezett: Kari Csaba – A csodamadár, Debreceni Református Kollégium Óvodája

2.helyezett: Sívadó Jázmin Alíz – Az erdő ültetés fontos, mert az állatoknak otthonra van szükségük, Debrecen, Szabadságtelepi Óvoda

3.helyezett: Oláh Bence – Ne tedd!, Hajdúszoboszlói Egyesített Óvoda Mesevár Óvodája

különdíj: Barcza Abigél – Erdei állatok, Debreceni Református Kollégium Óvodája

 

6-10 év:

1.helyezett: Szarvas Eliza – Odút oda!, Hajdúszoboszlói Szabó László Alapfokú Művészeti Iskola

2.helyezett: Kovács Boglárka – Te döntesz!, Debreceni Hatvani István Általános Iskola

3.helyezett: Szücs Hajnalka – Ne bántsd a fát!, Debreceni Bocskai István Általános Iskola

különdíj: Szulyák Nóra – Köszönöm hogy vigyázol rám!, Nyíradonyi Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

10-14 év:

1.helyezett: Nagy Mira – Ne csak az élményt, hanem a szemetet is vidd magaddal!, Mikepércsi Hunyadi János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

2.helyezett: Tóth Fanni Ágnes – Világíts rá a természetvédelemre!, Berettyóújfalui II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola

3.helyezett: Kiss Viktória Zoé – Helló erdő!, Debreceni Bocskai István Általános Iskola

különdíj: Szarvas Léna – Fázzunk!, Hajdúszoboszlói Szabó László Alapfokú Művészeti

Gratulálunk a  szép eredményhez!                              

Kovács Szilvia Brigitta

Ökoskodó

Immár ötödik alkalommal rendezte meg  az „ÖKOSKODÓ KOMPLEX VETÉLKEDŐ A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉSÉRT” elnevezésű levelezős versenyt a hajdúböszörményi  Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium. A kezdeményezést támogatta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Hajdú-Bihar Megyei Igazgatósága, a hajdúböszörményi Zöld Kör, a Hortobágy Természetvédelmi Egyesület, a Hortobágyi Nemzeti Park és az Északi Agrárszakképzési Centrum.

Az egész éven át tartó versengésben a több mint 30 csapatból iskolánk Bio Bocik nevű csapata bejutott a döntőbe. A feladatlapok témakörei felölelték a természettudományos tantárgyakat és mellettük matematikai és szövegértési és rajzos feladatok is voltak. Valóban komplex verseny volt. A döntőre előzetes feladatként hulladékból kellett készíteni valamilyen használati vagy dísztárgyat. Csapatunk PVC csőből, madzagból, tojástartókból, fűzfa ágakból készített egy padlóvázát, virágokkal a döntőre. A döntőben nyolc féle feladat volt. Az iskola története mellett állathangokat, fafélék törzseit, leveleit, fűszereket kellett felismerni, logikai feladatokat, a víz körforgásával kapcsolatos feladatokat is megoldottak tanulóink. A Bio Bocik a 2. helyen végeztek. A csapat tagjai: Aleksza Gergő Csaba, Jenei Csenge, Kapdos Kristóf, Kelemen Zsófia iskolánk 7.b osztályos tanulói  A döntőben a következő eredmények születtek:

1. Hajdúböszörményi Bethlen Gábor Általános Iskola „Fokhagymagerezdek” csapata

2. Mikepércsi Hunyadi János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola „BioBocik” csapata

3. Derecskei Bocskai István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola „Természet- tudósok” csapata

4. Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Debrecen „Vaksi vakondok” csapata

5. Hajdúdorogi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola „Ökoskodók-4” csapata

6. Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola „Zöldbolygó” csapata

Gratulálunk a versenyzőknek és a felkészítő tanáraiknak!

Kelemenné Hortobágyi Ilona

Lorántffy Nap 2021. Megyei Komplex tanulmányi verseny

A Debreceni Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola 2021. májusában hirdette meg a Lorántffy Nap keretében megrendezésre kerülő tanulmányi versenyét. A versenyt idén rendhagyó formában, online módon tartották. Hajdú-Bihar megye versenyezni kívánó általános iskolásait hívták a megmérettetésre. Iskolánkból több tanuló is nevezett a versenyre. A videófelvételeket, pályaműveket szakmai zsűri értékelte. A következő eredmények születtek:

1. „MEMORITEREK VERSENYE” VERSMONDÓ VERSENY

5. évfolyam

Makó Éva 1. helyezett 5. a felkészítő pedagógus: Lippai Ádám

Makó Balázs 3. helyezett 5. a felkészítő pedagógus: Lippai Ádám

7. évfolyam

Kelemen Zsófia 2. helyezett 7. b felkészítő pedagógus: Szil András

Szikszai Anita különdíj 7. b felkészítő pedagógus: Szil András

2. NÉPDALÉNEKLÉSI VERSENY

5-6. osztályos korcsoportban

Makó Balázs 3. helyezett 5. a felkészítő pedagógus: Kiss Éva

Makó Éva 6. helyezett 5. a felkészítő pedagógus: Kiss Éva

7-8. osztályos korcsoport

Kelemen Zsófia 3. helyezett 7. b felkészítő pedagógus: Kiss Éva

3. RAJZPÁLYÁZAT „TAVASZ – VIRÁGZÓ TERMÉSZET”

7-8. osztályos korcsoport

Nagy Míra 3. helyezett 7. b felkészítő pedagógus: Kovács Szilvia Brigitta

Gratulálunk a szép eredményekhez a gyerekeknek és a felkészítő pedagógusoknak! Köszönjük a szülők segítő munkáját is!

Kelemenné Hortobágyi Ilona

Nagyítóval és távcsővel a természetért

A 2020/21-es tanév második felében a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és a Természettár vetélkedőt hirdetett „Nagyítóval és távcsővel a természetért” címmel. A vetélkedő alatt a gyerekek bepillantást nyertek a Hortobágyi Nemzeti Park élővilágába, megismerkedtek a hazai környezet- és természetvédelemmel is. A verseny 2 fordulóból állt. Mindkét fordulóra egy-egy több mint tíz oldalas feladatlapot kellett a diákoknak megoldaniuk. Kreatív feladatként fotót kellett készíteni a csapatoknak magukról a természetben, verset írni három kiválasztott élőlényről. Az országból összesen 126 csapat nevezett. Iskolánkból 7 csapat indult. Tanulóink a népes mezőnyben szép eredményeket értek el. Szoros eredmények születtek. Sokszor pontok, félpontok alapján maradt le egyik csapat a másiktól. Összesen 221 pontot lehetett megszerezni.

Eredmények:

8. hely 216 ponttal Természetvédők csapata (Makó Balázs, Makó Éva, Rácz Bendegúz) 5. osztály

26. hely 206 ponttal Avarok csapata (Kovács Gergő, Szabó Dominik László, Tószegi Ádám) 5. osztály

55. hely 193 ponttal Aranyásók csapata (Gulácsi Hanga, Kecskés Boldizsár, Lovász Kriszta) 6. osztály

63. hely 186 ponttal Fürkészek csapata (Rácz Zita, Tar Gréta, Tóth Mária) 6. osztály

67. hely 184 ponttal Hattyúk csapata (Kovács Réka, Tószegi Nóra, Tóth Vivien) 5. osztály

74. hely 181 ponttal Állatvédők csapata (Gavallér Krisztián, Lázár Attila, Reményi Zsuzsa) 5. osztály

88. hely 154,5 ponttal Naplemente csapata (Grecskó Tímea, Jenei Zsófia, Vass Réka) 5. osztály

Felkészítő pedagógusok: 6. osztály Kovács Szilvia Brigitta, 5. osztály Kelemenné Hortobágyi Ilona

Köszönjük a gyerekek munkáját, a szülők segítségét. Gratulálok a szép eredményekhez!

Kelemenné Hortobágyi Ilona

Bolyai Tehetségnap

 A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ebben az évben is meghirdette a Tehetségnapján megrendezésre kerülő versenyeket. Intézményünk is leadta nevezését a Bolyai János Megyei Matematikaversenyre.

2021. május 07-én – a vírushelyzetre tekintettel ezúttal online formában – XXVII. alkalommal rendezték meg elismert megyei matematikaversenyüket. A megszokott módon, évfolyamonként csak egy tanuló indulhatott a megmérettetésre. Ilyen feltételek mellett mintegy 100 tanuló nevezését fogadták. Intézményünkből négy tanuló Lénárt László 2.a (Almásiné Szentjóbi Ildikó), Bene Balázs Bulcsú 3.b (Holczerné Bodnár Adél), Makó Balázs 5.a  és Tóth Mária 6.a (Kajatinné Csikai Krisztina) indult a nehéz megmérettetésen, képviselhette az iskolánkat.

 A feladatlapot minden versenyző a saját iskolájában, digitális oktatás esetén az otthonában írta meg. A versenyfeladatokat (a Redmentás feladatok direkt címét) megkapták a nevező iskolák. A feladatokat a verseny időpontjában lehetett megoldani. A kötelező adatok megadása után következett a 14 megoldandó feladat, feleletválasztással. A verseny időtartalma 45 perc. Maximálisan elérhető pontszám: 40 pont. Azonos pontszám esetén a feladatot rövidebb idő alatt megoldó tanuló ért el jobb helyezést.

Ezen a rangos megmérettetésen Lénárt László 2.a  8. helyezést,  Bene Balázs Bulcsú 3.b  9. helyezést, Makó Balázs 5.a  14. helyezést,  és Tóth Mária 6.a 8. helyezést ért.

Gratulálunk a szép eredményhez a tanulóknak és felkészítőiknek!

Almásiné Szentjóbi Ildikó

Nőként a világért verseny

„Szeretném, hogy a nők a nagy és nehéz feladatok felé forduljanak.
Ne a parton lézengjenek attól félve, hogy a tengerben ragadnak.
Nem félek, de nem is szorulok segítségre;
olyan vagyok, mint egy felfedező, aki szilárdan
ennek az úttörőmunkának az előnyeiben hisz.”

Ethel Smyth szavaival kezdődő meghívó levelet kaptunk a Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskolától, mely a Berettyóújfalui Tankerületi Központtal karöltve rendezte meg, online formában a címben nevezett kétfordulós versenyt. Célja az volt: hogy olyan nők munkásságát ismerjük meg, akik kiemelkedő tehetségük, illetve társadalomban betöltött szerepük miatt figyelemre méltóak. Iskolánkból két csapat nevezett 3 – 3 fővel.

Az első forduló egy feladatlap kitöltése volt, melyben információkat kellett gyűjteni híres írónőről, nőmozgalomról, Teréz anyáról, Rosa Sparks-ról, stb., valamint utána kellett járni annak, hogy melyik országban szavazhattak először, illetve melyik ország adta meg utolsóként a választójogot a nők számára Európában. Keresztrejtvény, képfelismerés, vaktérkép és idézetek keresése színesítette a megoldandó kérdések sorát.

A második forduló alkalmával egy A/3 –as méretű pályaművet kellett benyújtanunk, egy általunk választott hölgyet bemutatva. Az 5. – 6. osztályosok csapata 1 ponttal maradt el a negyedik (különdíjas) helytől. A 7. – 8. osztályosok, Sárosi Petra, Széles Réka, Orbán Zsanett, Les Femmes csapatnévvel viszont a 23 csapatból a 3. helyet szerezték meg. Köszönhető ez különleges poszterüknek, melyben a tehetséges Marie Curie csodálatos életútjának állítottak emléket és az első fordulóban is magas pontszámot kaptak. Büszkék vagyunk és gratulálunk nekik!

Kovácsné Biró Annamária