Hírek kategória bejegyzései

Legfrissebb hírek az iskola életéből!

Március 15.

Március 15-e egyike három nemzeti ünnepünknek. Ekkor emlékezünk az 1848.
március 15-én Pesten lezajlott forradalomra, arra, hogy az áprilisi törvények
nyomán Magyarország szabad és független polgári állam lett, valamint a
nemzeti függetlenségért folytatott 1848–49-es szabadságharcra.
Ennek az időszaknak köszönhetjük gyönyörű himnuszunk keltezését, zászlónk
piros-fehér-zöld színeinek hivatalossá válását, illetve azt, hogy országunk
fővárosa Pozsony helyett Budapest, hivatalos nyelve pedig a latin helyett a
magyar lett. Büszkének kell lennünk tehát erre a napra, amelyet az összefogás,
a kitartás, a tenni akarás, valamint egymás megbecsülése jellemzett.
Idén a 6. a osztály tanulói készültek ünnepi műsorral e jeles alkalomra. Már
hetekkel korábban lázasan gyakoroltak a nagy napra: tanulták a koreográfiát,
szavalták a verseket, énekelték a közösen előadott dalt. Lelkesen, ügyesen
készítették a dekorációt is a megemlékezésre.
Rengeteg próba után izgatottan várták a március 13-át, amikor a mikepércsi
óvodások, majd a 14-ét, amikor az iskolások élvezhették színvonalas ünnepi
műsorukat.

Ónadiné Bodó Rita

„Együtt dobban a szív”- az ovisokkal ünnepeltünk

Március 15-e az egyik legszebb nemzeti ünnepünk: a márciusi ifjak bátorságát,
a forradalom kirobbanását, a függetlenségünkért vívott harcukat ünnepeljük
ezen a napon.
Iskolánk 6. osztályos diákjai készítettek ünnepi műsort e jeles nap tiszteletére,
melyet az óvodások számára is előadtak. Mindkét óvodában nagyon várták a
„nagyokat”, ünneplő ruhában, kokárdával mellükön várakoztak az ovisok.
Türelmesen, szinte síri csöndben hallgatták a felsősök verseit, énekét, nézték
végig az előadott koreográfiát. A végén nagy tapssal jutalmazták őket, sőt, még
egy ajándékkal is kedveskedtek: minden csoport elmondott egy, a tavaszi
ünnephez kapcsolódó verset, vagy elénekelt egy dalt.
Igazán megható pillanatokban volt részünk, köszönjük a szívélyes fogadtatást.

Ónadiné Bodó Rita

Népdalverseny

Február utolsó péntekjén a „Tiszán innen, Dunán túl” országos népdaléneklési verseny
vármegyei fordulóján iskolánkat két tanuló képviselte a debreceni Ady Endre Gimnázium
dísztermében.
Török Réka 5. osztályos, Makó János 6.osztályos szóló kategóriában mutatta be népdalcsokrát gyönyörű népviseletben. A produkciók mellé műsorlapot készítettek a versenyzők az előadott népdalokról. Az előadás időtartama szigorúan 3 perc lehetett. A szakmai zsűri korcsoportonként 2 népdalénekest juttatott tovább az országos döntőbe.
Az eredményről e-mailben kaptunk értesítést, miszerint mind a ketten kiemelt arany
minősítést kaptak. Ezzel az értékeléssel az országos döntőben képviselik nemcsak iskolánkat, hanem vármegyénket is.
Ez a siker óriási büszkeség versenyzőknek, pedagógusoknak és iskolánknak is.
Hálás köszönet a támogató pedagógusoknak és a szerető szülőknek is.

Felkészítők: Törökné Vajda Judit néptáncpedagógus, Vatainé Facsar Veronika citeraoktató és Zákány-Kiss Éva ének-zene tanár

Királylánymentés a Vojtinában

Klasszikusnak tűnő mesedarabot néztek meg az alsós gyerekek a Vojtina Bábszínházban
március 10-én. A „Tessék engem megmenteni” című mesejátékban a kérőket sorra kikosarazó királylány meglepő módját választotta a párkeresésnek.
Elraboltatja magát a közeli erdő szörnyével, s annak adja a kezét, aki megmenti őt a
fogságból. A történet viszont nem várt, sokszor humoros fordulatokat tartogat a nézők
számára. A megmentésre induló ifjú legény sem és a szörny sem az, akinek gondolnánk, sőt a mese vége sem úgy formálódik, ahogy ezt várnánk.
A fordulatokban bővelkedő előadás a paravános bábjáték mellett élő szereplős, sőt zenekaros rendezői megoldást is felvonultat.
A mindvégig pergős játék szinte minden korosztály számára felejthetetlen élmény nyújt.
Az előadás után a bábszínház igazgatója a közönség előtt köszöntötte Hajdú Péter bábszínészt 60. születésnapja alkalmából. A rögtönzött születésnapon a színésztársak az ott lévő gyerekekkel együtt énekelték az ünnepeltnek:

„Boldog, boldog, boldog születésnapot,
Kívánjuk, hogy legyen még sok ilyen szép napod.”

Czirják Erika

Okosan a befektetésekről

A pénzügyi tudatosság kialakítása a gyermekekben az egyik legfontosabb készség, hiszen
jövője nagymértékben attól fog függeni, hogy mennyire képes az okos, felelősségteljes
gazdálkodásra. A pénzügyi gondolkodásmód jelentősége épp olyan nagy, mint a tanulás során elért eredményei. Iskolánk idén is csatlakozott a Pénz7 programsorozathoz, melynek célja a tudatos pénzügyi és tudatos gazdálkodásra nevelés.
A 2025-ös PÉNZ7 pénzügyi témája az Okosan a befektetésekről,  amely átfogó
ismeretanyag a mindennapi pénzügyek és online jelenlét terén. A témák feldolgozása
elsősorban osztályfőnöki órákon valósultak meg március első hetében.
Az 5-6. évfolyam témája „Befektetések a családok életében”, melynek célja, hogy a tanulók
értsék meg a megtakarítás keletkezésének folyamatát és fontosságát a családok életében, a megtakarítás befektetésének előnyeit, a kamat és a hozam fogalmát! Ismerjék meg az emberek és a családok életében felmerülő befektetési célokat és egyszerű befektetési formákat!
A 7-8. évfolyam témája „Megtakarítások és befektetések”, melynek célja a megtakarítás
fontossága és a befektetés előnyei. A kockázat és hozam fogalma és összefüggése. A
befektetések kiválasztásának szempontjai. A megtakarítási vagy befektetési célok és a
befektetési termékek egymáshoz rendelése.
Tanulóink aktívan bekapcsolódtak a feladatok megoldásába, elsősorban csoportokban
dolgoztak. Ötleteltek, gondolkodtak, véleményt formáltak a pénzügyi témával kapcsolatban.
Diákjaink számos információval rendelkeznek, a téma feldolgozásával azért igyekeztünk
bővíteni ismereteiket. Jellemző volt a frontális munka is, hiszen meghallgatták egymás
véleményét. A PPT szemléltetésével motiváltuk a gyerekeket, érthetőbbé tettük a tananyag
elsajátítását. Bízunk benne, hogy sikerült formálni a tanulók pénzügyi szemléletét, amelyeket később kamatoztatni tudnak.
„Bárki, aki nem fektet be, hatalmas lehetőséget szalaszt el.” – Carlos Slim

Kajatinné Csikai Krisztina

Alsós farsang

Ha február vége, akkor farsang! Idén kicsit eltérően az eddigiektől február 27 -én
csütörtökön búcsúztattuk a telet a gyerekek nagy örömére. Meglepetés vendégünk Zuzu volt, a bohóc, aki tréfáival és bűvészmutatványaival elkápráztatta a közönséget. Ámultunk és bámultunk a sok-sok trükköt látva , így az előadás végére igazán jókedvűen kezdődtek el az osztálybulik. A tantermekben is a mókás feladatoké és persze a táncé és a tomboláé volt a főszerep! A jelmezekbe öltözött gyerekek úgy tűnik, végleg elzavarták a telet, várjuk, mit tartogat a tavasz!

Pálfi Judit

Ismét Hunyadi-bál!

2018 után ismét megadatott a lehetőség, hogy megrendezzük iskolánk alapítványának
jótékonysági bálját, a Hunyadi-bált. A Gyermekekért Alapítvány és iskolánk közös célja,
hogy diákjainknak boldog iskolás éveket biztosítsunk. A báli bevételből gyarapítani
szeretnénk alapítványunk tőkéjét, majd tornatermünk felszereltségét.
Köszönjük Dr. Vitányi István Országgyűlési képviselő Úrnak, Majosi Pálmának, a
Berettyóújfalui Tankerületi Központ vezetőjének, Tímár Zoltánnak, Mikepércs Község
polgármesterének, valamint az Önkormányzat vezetőinek, hogy megjelenésükkel emelték az est színvonalát. Köszönjük minden megjelent vendégünknek, Intézményvezetőinknek, hogy elfogadták meghívásunkat.
Hét évvel ezelőtt rendeztük meg az előző bálunkat. Izgatottan fogtunk hozzá a szervezéshez.
Az előkészületek során és a bál napján is rengeteg segítséget kaptunk, amiért hálásak
vagyunk. Köszönjük a rengeteg segítséget Mikepércs Község Önkormányzatának és
dolgozóinak, a Berettyóújfalui Tankerületi Központnak, Mikepércs Önkormányzat Étkető-
Konyha dolgozóinak, a Mikepércsi Polgárőr Egyesületnek.
A régi hagyományokat igyekezetünk feleleveníteni műsorunk összeállítása során. Az est
fényét emelete a második évfolyamos gyerekek fergeteges tánca, a Csillagfürt csoport
néptáncos produkciója, aerobikos lányaink pomponos előadása, az apa-lánya tánc és lelkes pedagógusaink műsora. Köszönjük a szülők, gyerekek, felkészítő pedagógusok munkáját.
Hagyomány, hogy az est folyamán a vacsorát felsős diákjaink szolgálják fel. Hálásak vagyunk felszolgáló diákjainknak és szüleiknek akik, biztosították gyermekük segítségét.
Ahogy igazgatónőnk köszöntő beszédében is mondta, csapatmunka volt. Csapatunk létszáma igen nagynak mondható, hiszen nemcsak a pedagógusok, hanem iskolánk minden dolgozója aktívan kivette a részét az előkészületekből. Csapatunk sikeréhez természetesen szükség volt a gyerekek és szüleik lelkes támogatására is. Köszönjük az osztályok szülői közössége által nyújtott segítséget, tombolafelajánlásokat, a támogatói jegyek megvásárlását, és nem utolsó sorban, a finom sütiket. Köszönjük Mikepércs vállalkozói által tett felajánlásokat. Köszönjük az est folyamán szolgáltatott zenét Sipos Jánosnak, azaz Johnny Stayernek.
Köszönjük Komiszár János neves debreceni festőművész által felajánlott és árverésre
bocsátott alkotását, mely a mikepércsi templomot ábrázolja és 195.000 forinttal gazdagította alapítványunk bevételét.
Köszönjük Bacskóné Nagy Gabriella mikepércsi festőművész lino metszettel készült
Arborizáció című alkotásának felajánlását árverésre. A kép 30.000 forinttal növelte
bevételünket. Gratulálunk a képek boldog tulajdonosainak!
A Hunyadi Bál ismét bebizonyította, milyen erős és összetartó közösség vagyunk. Köszönünk minden támogatást és segítséget, amely hozzájárult ahhoz, hogy ez az este ennyire sikeres és emlékezetes legyen!

Várjuk a következő évet, hogy újra együtt ünnepelhessünk!

Kelemenné Hortobágyi Ilona
Igazgatóhelyettes

 

 

Felsős farsang

Február utolsó délutánján felsős diákjaink jelmezbe öltöztek, hogy búcsúztassák a telet.
Nagyon kreatív és ötletes jelmezeket készítettek. Volt közöttük pilóta, katona, róka, tanár,
állatorvos, lánynak öltözött fiú, karate mester és még számtalan fantáziadús szereplő.
A zsűrinek nem volt könnyű dolga, de végül öt jelmezest díjaztak a bemutatkozók közül.
Volt, akit kreativitásáért, volt, akit viccességéért, vagy éppen eredetiségéért jutalmaztak. A
fődíj egy torta volt.
A farsang természetesen nem múlhatott el tombolasorsolás nélkül. Mindenki izgatottan várta
a sorsolás pillanatát. Az értékes tombolatárgyak mellett a fődíj itt is egy torta volt.

Ónadiné Bodó Rita

Informatika verseny Berettyóújfaluban

Február 28-án ismét megszervezték a Diószegi Kis István Református Két Tanítási Nyelvű
Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, a Debreceni Egyetem és a Yettel ProSuli
közös rendezvényét. Ezen a napon diákjaink informatikai versenyen vettek részt, míg a
kísérő pedagógusokat bemutató órákra invitálták.
Iskolánkból négy 5. osztályos fiú indult csapatként (Legomesterek) a versenyen. Feladatuk
az volt, hogy a bibliai József történetéből válasszanak ki egy részletet, építsék meg LEGO-
ból, majd az építési folyamatról készítsenek egy prezentációt. Amíg a diákok versenyeztek, a
kísérő pedagógusok bemutató órán vettek részt.
A versenyt egy meglepetésprogram, majd az eredményhirdetés követte. A Legomesterek
csapat (Bagi Benge, Bacskó Tamás, Oláh Áron, Reményi Gábor) 3. helyezést ért el ezen a
megmérettetésen. Gratulálunk nekik!
Tanároknak és versenyzőknek egyaránt eseménydús, izgalmas, inspiráló nap volt, köszönjük
a szervezőknek a lehetőséget!

Papp Gréta