Második alkalommal rendezte meg 2018. november 18-án a berettyóújfalui Bajnóca Néptánc Egyesület a Berettyó Gyermek Szóló Néptáncversenyt. A vetélkedésen 4 korcsoportban, közel 80 produkciót láthatott a Nadányi Zoltán Művelődési Központ színháztermét teljesen megtöltő közönség, valamint a 3 tagú zsűri. Az ítészek bronz, ezüst, arany és kiemelt arany minősítéseket, valamint különdíjakat osztottak ki. A zsűri tagjai voltak:
- Kácsor István – néptáncpedagógus, nívódíjas koreográfus, a Nyírség Táncegyüttes egykori táncosa, utánpótláscsoportjainak vezetője;
- Kácsor-Ignácz Gabriella – Örökös Aranygyöngyös Táncos, a Népművészet Ifjú mestere, a Nyírség Táncegyüttes egykori táncosa, utánpótláscsoportjainak vezetője;
- Lisztes Éva – a Nadányi Zoltán Művelődési Ház igazgatója.
A versenyen részt vett iskolánk tanulója, Diós Eszter, aki intézményünk idén elballagott tanulójával, Besenyei Virággal párban nyírségi tirpák táncokból improvizált. A lányok a tavalyi eredményüket megismételve ismét KIEMELT ARANY minősítést szereztek. Felkészítő tanáruk: Török Gergely, néptáncpedagógus.