2015. március 19-én került megrendezésre az I. Mikepércsi „Béres András” szólótáncverseny. A verseny ötlete azért merült fel, mert az iskolában szinte minden tantárgyból van házi verseny, miért ne lehetne ugyanezt a művészeti iskolában is megvalósítani, nevezetesen – jelen esetben – a néptánc tanszakon. Nagy örömömre szolgált, hogy a tanszak 51 tanulójából 25 gyermek jelentkezett a megmérettetésre. (Egy versenyző sajnos betegség miatt nem tudott részt venni.) A táncosoknak egy választott táncanyagból kellett 1,5 – 2 perces szabad táncot, úgy nevezett improvizációt bemutatniuk egyedül a színpadon. A versenyzők szinte teljesen önállóan készültek fel a versenyre, a néptáncórákon nem foglalkoztunk külön ezzel. A produkciókat 4 tagú szakmai zsűri értékelte, és arany, ezüst, bronz minősítéseket valamint különdíjakat osztott ki.
A zsűri tagjai voltak:
Dévényi Mihályné Jutka néni, a Hunyadi János Általános Iskola magyar-média szakos tanára
Törökné Csécs Lenke, a debreceni Főnix Néptáncegyüttes művészeti vezetője,
Csokonai-díjas néptáncpedagógus
Bak János, néptáncpedagógus, a Valcer Alapfokú Művészeti Iskola tanára
Török Ármin, néptáncpedagógus, a Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola tanára
A gyerekek előre meghatározott sorrendben (előző héten sorszámot húztak) léptek a színpadra, és rendre nagy sikert arattak a lelkes közönség előtt. A produkciók után a zsűri félrevonult, és hosszas egyeztetés és gondolkodás után meghozta döntését. Az eredményhirdetés után akadt néhány csalódott versenyző, nekik jövőre lesz lehetőségük
javítani. A többség boldogan vette tudomásul a végeredményt és a nézőkkel együtt remek élményekkel tért haza. Reményeink szerint a versenynek lesz folytatása, később akár tankerületi vagy még tágabb keretek között is megrendezhetjük.
Török Gergely