MENŐ MENZA Mikepércsen
„Az aranyat érő méz”
2018. október 10-én a „Menő menza” projekt keretében „Az aranyat érő méz”-zel ismerkedtek meg behatóbban iskolánk diákjai. A program célja a méz jótékony hatásainak tudatosítása, valamint a méhek és a méhészkedés szerepének megismerése az ökológiai folyamatokban. Iskolánk valamennyi tanulója lelkesen kapcsolódott be ebbe a projektbe is. Volt filmvetítés a méhekről és a mézkészítésről, különféle mézeket kóstolhattak, kvízjátékon keresztül versenyezhettek mit tudnak a méhekről, a kisebbek, kézműves foglalkozáson elkészíthették saját méhecskéiket, valamint szép rajzokat készíthettek “Majáról” a méhecskéről.
Ebéd után, iskolánk napközis tanulói mézeskalács készítésen vettek részt az ebédlőben. Kisdiákjaink a nyers tésztából ügyesen és lelkesen szaggatták ki a változatos formájú alakzatokat, majd nagyon kreatívan díszítették azokat különféle magvakkal és aszalt gyümölcsökkel (földimogyoróval, mandulával, kesudióval, napraforgóval, tökmaggal, mazsolával, aszalt szilvával és aszalt sárgabarackkal). Izgatottan és kíváncsisággal telve várták, hogy kisüljön a sok remekmű. A sütemény nagyon ízlett nekik. Az elkészült finomságokból nagy-nagy örömükre haza is vihettek.
Köszönjük, hogy rendezvényünk megvalósításához helyet biztosított községünk konyhája, valamint köszönjük a 4 lelkesen segítő nagymama – Berki Gézáné, Diószegi Istvánné, Kovács Józsefné, és Lovász Józsefné – közreműködését is.
Tanítványainknak a tetszését nagyon elnyerte ez a nagyon hasznos, szemléletformáló program.
Feketéné Györfi Erika