ß összes bejegyzése

Globális célok a fenntartható fejlődésért

A fenntartható fejlődéshez és ezáltal az egyének és a társadalmak jóllétének eléréséhez három központi és egymással összefüggő elem – a gazdasági növekedés, a társadalmi integráció és a környezetvédelem – összehangolására van szükség.

Szeptember 30. és november 04. között tizedik alkalommal rendezték meg világszerte a Világ Legnagyobb Tanórája programsorozatot, melyhez iskolánk az idén is csatlakozott. A
nemzetközi oktatóprojekten keresztül a gyermekek világszerte egy időben megismerhetik a fenntartható fejlődést szolgáló Globális Célokat, amelyek a társadalom kiemelt problémáira kívánnak megoldást nyújtani.

A Világ Legnagyobb Tanórájának kiemelt témája ebben az évben a rendszergondolkodás, az élelmiszeripar példáján keresztül bemutatva. A rendszergondolkodás mint kompetencia elengedhetetlen a Fenntartható Fejlődési Célok eléréséhez, mert segít megérteni és kezelni a komplex globális problémákat.

Hány kilométert utazik a tízóraid? című téma kulcsfogalma az élelmiszerkilométer,
melynek megismerése során a tanulók megvizsgálják, hogy a különböző élelmiszerek honnan származnak, hány kilométert kell szállítani addig, amíg az asztalunkra kerülnek. Ezt a témát dolgoztuk fel az 5-8. osztályos tanulókkal érdekes feladatokon, tevékenységeken keresztül. Kerestük a választ a felmerülő kérdésekre, pl. Miért probléma, ha egy élelmiszernek túl nagy az élelmiszerkilométer értéke? Milyen környezeti hatása van ennek? Miért jó hazai élelmiszert vásárolni? Tanulóink aktívan bekapcsolódtak az órába, kreatívan oldották meg a feladatokat. A fenntarthatósági kérdések mellett átismételték a méretarány fogalmát és a térképen történő távolságmérést is, valamint megtekintették a „Minden tányér elmesél egy történetet” című kisfilmet.

Kajatinné Csikai Krisztina

Gólyadélelőtt az ötödikesekkel

A nyári szünet végén, augusztus 26-án ismét Gólyadélelőttre vártuk a leendő 5. osztályos
tanulókat. A hosszú nyári szünet után újra zajos lett két tanterem, ismerkedéssel, játékokkal, kreatív feladatokkal telt ez a délelőtt.
Az, hogy újra együtt lehetett a csapat, vidámsággal, örömmel töltött el minden diákot. A
csapatépítő játékok igazán jó hangulatban teltek, a nyári szünetből hozott könnyedség,
vidám kacaj lengte be a tantermeket. A kreatív feladatok már a felső tagozat komolyságára is rámutattak, hiszen a diákoknak át kellett gondolniuk, milyen célokat tűznek ki az előttük álló tanévre. Az elkészült produktumokat dekorálásra is használtuk, így az első emlékeket már őrzik a falak.
Mivel tanulóink már négy éve „hunyadis” diákok, azt feltételeztük, hogy biztosan jól ismerik már az iskolánkat. Próbára tettük őket, csoportokba rendeződve egy vetélkedőn is részt vettek, amelyben megmutathatták, mi mindent figyeltek meg az elmúlt években. A győztes csapat nem maradt ám jutalom nélkül!
Egy rövid szünet után az 5.a és 5.b osztály együtt vett részt egy kincskereső játékban. A
csapatok jó megfigyelőnek bizonyultak, hiszen sok-sok kincsre bukkantak. A délelőtt
zárásaként egy indulót is megtanultak a diákok, majd a tornaterembe vonulva átvehették
tankönyveiket. „Érzem a tankönyvek komoly, tudás-illatát.” – idézte Vesztergom Andrea
versét Zsigó Alíz.
A közösen töltött idő bár gyorsan elrepült, de élményekkel és tankönyvekkel megpakolt
táskával kezdi minden ötödik osztályos tanuló a felső tagozatos éveit. Sok sikert, vidám
tanévet kívánunk nekik!

Papp Gréta és Kajatinné Csikai Krisztina

Gólyadélelőtt az elsősökkel

Iskolánkban hagyomány, hogy a leendő első osztályosok egy játékos délelőttön vesznek részt a tanító nénikkel közösen. Aki teljesíti a hét próbát, kiérdemli, hogy az iskolai  évnyitón első osztályossá avassák. Volt logikai feladat, tanultunk körjátékot, készítettünk könyvjelzőt, és sokat nevettünk. Nagy örömünkre mindenki teljesítette a kihívást, így a gyerekeket az évnyitón ünnepélyes keretek között eskütétellel fogadtuk iskolánk alsó tagozatos tanulójává. Emlékül pedig egy “Elsős lettem” kitűzőt  kaptak ajándékba.

Pálfi Judit

Tanévnyitó ünnepség

A forró nyári napok után szeptember másodikán újra zajos lett az iskola. A Mikepércsi Hunyadi János Általános Iskola 8 órától tartotta tanévnyitó ünnepségét. A diákok izgatottsággal és kíváncsisággal telve kezdték a 2024/2025-ös tanévet.

Az ünnepség elején Feketéné Györfi Erika, iskolánk igazgatónője köszöntötte a diákokat, szülőket, kollégákat. Sok változás történt, de a tanévkezdésre minden szépen összeállt, és újult erővel vághatunk bele a következő tíz hónapba.

Új igazgatóhelyettese lett az iskolának, Kelemenné Hortobágyi Ilona, akit a diákok már jól ismernek, hiszen évekig tanított biológiát és testnevelést a Hunyadiban.

A tantestületben is történt személyi változás, öt új kolléga érkezett, illetve két óraadó segíti az oktató-nevelő munkát ebben a tanévben.

Új kollégák
  • Danczáné Jakab Barbara – napközis nevelő
  • Gönczi Annamária – angol nyelv
  • Kissné Mosek Katalin – napközis nevelő
  • Őriné Iván Krisztina – napközis nevelő
  • Suba Máté – testnevelés
Osztályok és osztályfőnökök
1. a Ivánka Tóth Éva (napközis nevelő: Danczáné Jakab Barbara)
1. b Pálfi Judit (napközis nevelő: Őriné Iván Krisztina)
2. a Almásiné Szentjóbi Ildikó (napközis nevelő: Kissné Mosek Katalin)
2. b Benéné Kiss Andrea (napközis nevelő: Nagy Magdolna)
3. a Kiss Éva (napközis nevelő: Czirják Erika)
3. b Holczerné Bodnár Adél (napközis nevelő: Németi Jánosné)
4. a Fekete Zsuzsa
4. b Sápi Ildikó (napközis nevelő: Orosz Zsófia)
5. a Papp Gréta
5. b Kajatinné Csikai Krisztina
6. a Ónadiné Bodó Rita
7. a Kovács Judit
7. b Pálinkás Antalné
8. a Szarvasné Joó Anikó

A köszöntő beszéd után Kiss Hanna Emma és Veszelovszki Emese szavalatával folytatódott a tanévnyitó ünnepség. A versmondók után az első osztályosok iskolapolgárrá avatása következett. Az eskü után minden új hunyadis kisdiák kapott egy-egy apró ajándékot emlékül. Az ötödik osztályosok is esküt tettek, hogy példával járnak a kisebbek előtt, és legjobb tudásuk szerint erősítik a felső tagozatosok csapatát. Zárásképp Török Réka és Zsigó Alíz ötödik osztályosok verseit hallhattuk.

Kívánunk mindenkinek tartalmas, nyugodt és vidám tanévet.

Papp Gréta

Tanévkezdési tudnivalók

  • Tankönyvosztás
A tankönyveket 2024. augusztus 26-án (hétfőn) 12:00 és 16:00 között az iskola
tornatermében lehet átvenni.  Az 1. és 5. évfolyamosok a Gólyadélelőttön kapják meg a könyveket.
  • Tanévnyitó: 2024. szeptember 02. (hétfő) 8:00

 

  • Első tanítási nap:  2024. szeptember 02. (hétfő)
 
 

Zánkai tábor

Június 30- tól július 5- ig 55 gyerekkel 6 felnőtt kísérővel táboroztunk Zánkán a Gyermekvárosban. Különvonattal utaztunk, nagy volt a hőség, de legalább nem kellett átszállni.  Érkezés, regisztráció gördülékenyen zajlott, még kései ebédet is kaptunk. Szálláshelyünk a “nyári 5” lila házban volt. Időnként viharjelzéses napok következtek,  de a sok program mellett többször fürödhettünk is a Balatonban. Napi 5 étkezést biztosítottak számunkra, 2 mindig gyümölcs volt. Aki nem válogatott, sosem maradt éhen.

Programok: – többféle kincskeresés

                      – kézműves foglalkozás- bögréket festettek

Lego videofilm készítése

                      – számítógépes szimulációs játékok

                      – roppant népszerű volt a trambulin és a lézerharc utóbbira sorsolni kellett, mert annyian jelenkeztek.

Mozi, koncert tette színesebbé az estéket. Sétahajóztunk is. Csodás látvány volt a csillogó víztükör, a felhők játéka.

Vízi vetélkedőn tették próbára ügyességüket a gyerekek, sportversengésben is részt vettek. A ” kő papír olló ” tábori verseny győztese Vígh Edit Tímea lett. Büszkén megtapsoltuk.

Nyúl Viktória, Mészáros Levente és Rácz Attila plankelésben szerzett helyezéseket.

Molnár Bálint labdás ügyességi feladatokban volt szuper, asztalitenisz ütőkészletet kapott érte.

Volt TEK- es bemutató,  kutyás program, sorolni is rengeteg. Ettől több már csak a napi lépésszámunk volt. A tábor hatalmas, a helyszínek átlag 10 percnyi sétára voltak egymástól. Gyorsan elteltek a napok. A zánkai táborban volt egy zenei program is,ahol a foglalkozást vezető dr. Várnagy Andrea felfedezte Makó Jánost. Ígérete szerint felveszi a szülőkkel a kapcsolatot.  Szerinte ez a tábori találkozás Isteni elrendelés volt. 

Csütörtökön este fergeteges záróbuli volt. Pénteken reggel már csak a szobák átadása, reggelizés és az állomásra kisétálás jutott feladatul.  A tábori segítők TESÓK szuper szervezetten oldották meg a felszállást. Mindenkinek megvolt a kijelölt helye. Zánka ugyanolyan hőséggel búcsúztatott minket, ahogy fogadott.

Szép volt ez a hét,  sokan visszajönnénk jövőre is!

Pálinkás Antalné

 

Tanévzáró ünnepség a mikepércsi iskolában

2024. június 28-án tartottuk ünnepélyes tanévzáró ünnepségünket, iskolánk tornatermében. A 180 tanítási napra visszatekintve iskolaközösségünk egy eseménydús évet zárt. Ebben a tanévben is mindent megtettünk azért, hogy eddigi eredményeinket megtartva tovább fejlődjünk.

Diákjaink számos tanulmányi, művészeti és sportversenyen szerepeltek kitűnő eredménnyel.

A versenyeredmények a honlapunkon megtekinthetők. A magatartás átlagunk:4,4, szorgalomi átlagunk:   4,26 . Az iskola tanulóinak száma: 299 fő

Ebben a tanévben két tanulónk volt, aki egy órát sem hiányozott a tanévben: Pabar Bertalan 1.a ,és Varga Nóra Sára 4.a.

A 4.a osztály hiányozta a legkevesebb óraszámot.

Az iskola tanulmányi átlaga: 4,1

Legjobb tanulmányi eredményű osztály a 2.a alsóban, felsőben pedig a 8.b

Kitűnő: 53 fő  A tanévzáró ünnepségen adtuk át az alsós Hunyadi díjat és Hunyadi díszoklevelet, a 4 éven át tartó kitűnő tanulmányi és versenyeredményért.

A 2023/2024-es tanévben Hunyadi díszoklevélben részesül, tisztelettudó magatartásáért, kitartó szorgalmáért, kitűnő tanulmányi eredményéért, Lipót Szonja Zoé. 

Hunyadi díjban részesült, 4 éven át tartó kitűnő tanulmányi és  verseny eredményéért Zsigó Alíz 4.a, Kiss Nikolett 4.b és Török Réka 4.b osztályos tanulók.

A gyerekek mellett, a szülőknek is megköszöntük a négy éven át tarató áldozatos munkájukat. Oklevéllel jutalmaztuk a következő szülőket:

Bethlen Margit, Brennerné Balogh Mónika, Kiss Eszter, Bagi-Jávorszki Judit, Marosvölgyi-Nagy Györgyi Erika.

A tanévzárón folytatódott az Önkormányzati díjak kiosztása. További 4 tanulót jutalmaztunk Szakács Andor díjjal, két pedagógusunk pedig Pro Magister díjat kapott.

Szakács Andor díjban, oklevélben és 25 ezer forint pénzjutalomban részesült:

Török Réka, 4.b osztályos tanuló, Makó János 5.a, Kelemen Sára 6.b és Simon László 7.a osztályos tanulók.  

A 2023/2024-es tanévben, a két pedagógusunk érdemelte ki a Pro Magister díjat: Pálinkás Antalné és Marinó Sándor.

A díjátadások nem értek véget, hiszen a Berettyóújfalui Tankerületi Központ három főt jutalmazott meg oklevéllel, és jutalomkönyvvel:

  • Tankerületi szintű igazgatói elismerésben részesült, kimagasló tanulmányi-közösségi tevékenységéért Makó János 5.a osztályos tanuló.
  • A Kritériumorientált mérés-értékelés során a legtöbbet fejlődött tanuló Lénárt Sándor Botond, 4.b osztályos tanuló.
  • „Kiváló szakmai munkáért” dicsérő oklevélben részesült Pálinkás Antalné pedagógus.

Tanévzáró ünnepségünk összegzéseként megállapíthatjuk, hogy soha rosszabb tanévet!

Minden tanulónak, szülőnek, kollégának tartalmas pihenést kívánunk, és nagyon jó egészséget a vakáció alatt!

Feketéné Györfi Erika
igazgató

Ballagás 2024.

2024. június 21-én ballagási ünnepségünkön két osztályt, 45 tanulót búcsúztattunk el, és engedtünk középiskolába. A 8.a osztályfőnöke Kelemenné Hortobágyi Ilona, a 8.b osztályfőnöke Kajatinné Csikai Krisztina elérzékenyülve vett búcsút a tanítványoktól, hiszen egy nagyon különleges évfolyam hagyta most itt iskolánkat.

Ballagási ünnepségünkön számtalan oklevelet osztottunk ki közösségi munkáért, kitűnő szorgalomért, kiemelkedő tanulmányi munkáért. Iskolánkban évek óta hagyomány, hogy megjutalmazzuk, azokat a nyolcadik osztályos tanulókat, akik nyolc éven át kitűnő tanulmányi eredményt értek el ,és e mellett számos versenyen eredményesen vettek részt. Őket, Hunyadi díjjal jutalmazzuk, mely mellé oklevelet, jutalomkönyvet, és 15ezer ft értékű utalványt adtunk. Hunyadi díszoklevéllel jutalmaztuk a 8 éven át kitűnő tanulmányi eredményt, mely mellé oklevelet jutalomkönyvet és 10ezer ft értékű vásárlási utalványt adományoztunk.

A 2023/2024-es tanévben Hunyadi díszoklevélben részesült, tisztelettudó magatartásáért, kitartó szorgalmáért, kitűnő tanulmányi eredményéért, Félegyházi Hanna 8.b osztályos tanuló.

Hunyadi díjban részesült, 8 éven át tartó kitűnő tanulmányi és  verseny eredményéért Makó Éva és Makó Balázs.

A diákok mellett, a szülőkről sem feledkeztünk meg. Oklevéllel jutalmaztuk áldozatos, közösségépítő munkájukat a következő szülőknek: Bethlen Margit, Bocskai-Kovács Éva, Feketéné Kelemen Anita, Gavallérné Diószegi Brigitta, Jeneiné szántó Beáta, Gyönyörű Margit, Molnár Éva, Dobránné Szalai Renáta, Makó Balázsné, Makó Balázs, Ráczné Kovács Erzsébet, Szabó Péter Erzsébet, Tószeginé Venter Andrea Erzsébet, Veszelovszki-Lukács Erika, Reguláné Bardi Tünde Enikő.

Iskolai díjaink mellett, az Önkormányzati díjak egy része is kiosztására került a ballagási ünnepségen.

4 nyolcadikos tanulót jutalmaztunk Szakács Andor Díjjal:

Makó Balázst, Makó Évát, Rácz Bendegúzt, és Félegyházi Hannát.

Ballagási ünnepségünk végeztével bezárult egy újabb ajtó, de szeptemberben új ajtót nyitunk a kis elsőseinknek.

Feketéné Györfi Erika
igazgató

Osztálykirándulások

Hagyományainkhoz híven, osztálykirándulásokkal zártuk a tanévet. Íme néhány osztály beszámolója:

A 2. b. osztály (2. a. osztállyal együtt) a Tisza-tavi Ökocentrumba ment osztálykirándulásra, mely felejthetetlen élmény volt mindannyiunk számára. 

A busszal történő közös utazás már megalapozta a hangulatot az Ökocentrumhoz való érkezéskor. 

Gyönyörű napsütéses időben, élményekkel teli napot töltöttünk el együtt. Nemcsak csodálatos természeti értékeket láthattuk, hanem részünk volt állatsimogatásban, tájház látogatásban, játszóházban való aktív játékban, szabadtéri tutajozásban, továbbá, Európa legnagyobb édesvízű akváriumát is megcsodálhattuk, és közelről láthattuk a vidrák etetését is. 

Feltöltődve, boldogan, hangos énekszóval tértünk vissza Mikepércsre.

Holczerné Bodnár Adél

A 8.a és 8.b osztály a Nyíregyházi Vadasparkban töltöttek el egy kellemes napot. Megcsodáltuk a jegesmedvék új otthonát a Jégvilágot, bejártuk a vadaspark egész területét. Kellemesen elfáradva tértünk haza. A 8.a osztály köszöni az Év osztálya díjhoz járó támogatást a Berettyóújfalui Tankerületi Központnak.

Kelemenné Hortobágyi Ilona

A 7.a osztály Budapestre látogatott a Parlamentbe. A gyerekek láthatták a Kossuth teret, a vilagörökség részét képező Budai Várat, a Duna-partot, a Duna-parton József Attila híres szobrát, a cipőket, amelyek a holocaustnak állítanak emléket. Így értékelték a Budapesten töltött mozgalmas napot: 10-es skálán 10 pont.

Szarvasné Joó Anikó osztályfőnök

Az 5. a osztály Egerben kirándult. Felfedeztük Eger nevezetességeit, “bevettük” az egri várat, kisvonattal lementünk a Szépasszonyvölgybe, “kincset “kerestünk, fagyiztunk, stb. A napsütés, a város történelmi hangulata is hozzájárult, hogy mindenki jól érezze magát. Élményekkel gazdagon tértünk haza.

Ónadiné Bodó Rita

Az utolsó osztálykiránduláson a 8.b a 8.a osztállyal együtt a Nyíregyházi Állatparkba látogatott el június 14. – én. Nagyon jó időben egy egész napot töltöttünk el állatbarát környezetben. A világon élő számos állatfajjal találkozhattak a gyerekek. Elnyerte tetszésünket a jégbarlang, ahol pingvinek és jegesmedvék is laknak. A nap fénypontja a fóka show és a jegesmedve látványetetés volt. A nap végére jól elfáradtunk, hiszen szép környezetben, jó levegőn, sokat sétáltunk. A vonat indulás előtt elmentünk a tóhoz és a gyerekek játszhattak a kondi parkban is. Kora este értünk haza.

Kajatinné Csikai Krisztina 

A 2.a osztály Poroszlóra az Ökocentrumba kirándult. Megcsodálhattuk a vidraetetést az akváriumban és a Tisza-tó állat -és vízivilágát 3 D-s kisfilmen. A gyerekek tengeri tutajharcot is vívhattak a vízes játszótéren, ahol többen ruhatárat is cseréltek. A móka a játszószobában is folytatódott, utána megmásztuk a kilátót, hogy gyönyörködjünk a panorámában. Majd az állatsimogatót jártuk körbe, ahol a fiúk sas tollat is szereztek. Nem maradt el a rönkjátszótér és a vásárlás sem. Hazafelé vidáman énekeltünk Ancsa néni dalait a buszon. Szuper, pörgős, élményteli nap volt ez Mindenkinek, ahol sok élménnyel és tudással gazdagodtunk.

Kiss Éva

Az elsősök buszos osztálykirándulást tettek a Nyíregyházi Állatparkba.

A különböző földrészek számtalan állatfajait láthattuk. A sok-sok látnivaló mellett, igazi különlegesség volt az Ócenárium.

A gyereknek a legnagyobb élmény a látványos fókashow volt, amit a játékos kaliforniai oroszlánfókák mutattak be.

Az sétát fagyizással és állatkerti játszótéren zártuk.

Csodás napunk volt, fantasztikus jó időben és hangulatban! 

Almásiné Szentjóbi Ildikó

A 6.b osztállyal június 14-én Miskolctapolcára kirándultunk. Nyíregyházán a várakozási időt kitöltve, aki akart meglátogatta a közeli McDonald’s éttermet. Miskolctapolcán elsétáltunk bobozni; jókedvűen csúsztak, volt aki kétszer is. 

A nap fénypontja a Barlangfürdő volt. 

Szép környezet, kellemes víz, hatalmas hangulat. A gyerekek nem győztek a helyszínekben válogatni. Jól éreztük magunkat, kellemesen elfáradva indultunk haza. 

Pálinkás Antalné