Szavalóversenyen bizonyították iskolánk felső tagozatos tanulói versszeretetüket,
érdeklődésükez a költészet iránt. Április 10-én a Magyar Költészet Napjának „előestéjén”
mérettették meg magukat diákjaink, ahol a szigorú zsűri értékelte a korosztálynak megfelelő versválasztást, a pontos szövegismeretet, a tartalomhoz hű előadásmódot, illetve a szép magyar beszédet.
A legkiválóbbak oklevelet és könyvet vehettek át az Ivánka-Tóth Éva, Pálfi Judit tanító nénik, illetve Venyige Emese magyar szakos egyetemi hallgató által alkotott zsűritől. De nemcsak a helyezetteket jutalmazták, hanem minden résztvevő a komoly elismerés mellé ajándékot is kapott.
Köszönjük szépen a tárgyjutalom felajánlást a Debreceni Alföldi Nyomdának és Makó Balázs apukának.
Díjazottak:
I. hely: Zsigó Alíz 5. o
I. hely: Makó János 6. o
II. hely: Varga Zsombor 6. o
III. hely: Szikszai Dóra 5. o
Különdíj: Török Réka 5. o (saját verssel indult)
Czirják Erika