Budapesti természettudományos nap

2024. november 23-án sok éves hagyományainkat folytatva Budapesten voltunk természettudományos napon.

Ennek a programnak kiemelt célja az élményeken keresztül szerzett fizikai és más természettudományos ismeretek bővítése, az érdeklődés felkeltése.  A Csodák Palotája erre kitűnő helyszín. A tavasszal megújult helyszínt folyamatosan bővítik, gyönyörű képekkel teszik szebbé a környezetet. A buborékokkal kapcsolatos előadáson sok mindenre fény derült. A próbálkozások, az önfeledt játék ideje volt ez (reflex-, egyensúly-,  látáspróba és megannyi más lehetőség volt, amit ki lehetett próbálni). Szép napsütéses időben kora délután átsétáltunk a Margit-hídon, majd a Természettudományi Múzeumban folytattuk a kalandozásunkat. Itt is mindig találunk új dolgokat, például megsimogatható kitömött állatok, átcsoportosított szebbnél szebb ásványok. A vasútállomás felé még megálltunk a Deák téren és megnéztük az új érdekességet, a LEGO villamost, amit 1,8 millió kis elemből építették fel!

Végül következett a McDonald’s étterem. Tartalmas napunk végén kellemes utunk volt Debrecenbe. 

Hogy mennyire jó ez a program? Bizonyíték rá, hogy voltak olyanok, akik idén másodjára jöttek velünk.

Pálinkás Antalné