Elérkezett az egyik legfontosabb ünnepe az évnek, a várva várt Karácsony. December 21.-e, az ünnep jegyében telt iskolánkban is. A délelőtt folyamán a Kedvesség díjakat osztottuk ki, azoknak a gyerekeknek, akiket osztálytársaik a legkedvesebbnek, legsegítőkészebbnek választottak. Csillagszóró Karácsonyestünkön, tanulóink sokoldalúságáról győződhettek meg mindazok, akik megtekintették ünnepi műsorunkat. Hagyományainkhoz híven, a 4.a osztályosaink készültek ünnepi műsorral, de mellettük felléptek néptáncosaink is. Tanulóink egy csoportja, angol nyelvű műsorral állt színpadra, ami már szintén hagyományosnak mondható. Idén először mutatták be műsorukat mazsoretteseink, kicsik és nagyok együtt emelték műsorunk színvonalát, reméljük az ő fellépésük is hagyománnyá válik a jövőben.
Ünnepi műsorunkat közös énekléssel zártuk, és kívántunk, és kívánunk mindenkinek
Áldott, Békés Ünnepet!
Feketéné Györfi Erika